A lakhatásért legtöbbet tevő nagyvárosi önkormányzat

2024. május 02.

Díjazták Józsefváros lakhatási politikáját

A Habitat for Humanity Magyarország nagy- és középvárosok, kerületek kategóriában a legjobbnak járó díjjal ismeri el a Józsefvárosi Önkormányzat jelenlegi ciklusban bevezetett lakhatási problémák enyhítésére szolgáló intézkedéseit, előremutató jó gyakorlatait.

„Covidjárvány, energiaválság és magas infláció súlyosbította a megélhetési és lakhatási gondokat, egyúttal az önkormányzatok mozgásterét is jelentősen korlátozta. Eközben a lakosok még gyakrabban fordultak hozzájuk segítségért” – írják a Habitat for Humanity Magyarország honlapján az önkormányzatoknak szóló pályázati kiírásukban.

A szervezet idén februárban hirdette meg a pályázatát, amelyben azoknak az önkormányzatoknak a jelentkezését várta országszerte, amelyek a 2019/2024-es ciklusban kiemelten foglalkoztak lakhatási problémákkal, azok megoldásával dacolva az egymást érő válságokkal és nehézségekkel, vagy épp ezekre válaszul. A pályázati felhívással és a kitüntetések kiosztásával fel akarják hívni a figyelmet az önkormányzatok példamutató erőfeszítéseire is.

Az önkormányzatok településméret szerint három kategóriában indulhattak:

  • nagy- és középvárosok, kerületek (20 ezer fő feletti városok és budapesti kerületek),
  • kisvárosok (5-20 ezer fős városok),
  • községek (5 ezer fő alatti települések).

A beadási határidő április 2. volt. A pályáztató kategóriánként egy nyertest választott ki.

A Józsefvárosi Önkormányzat a nagy- és középvárosok, kerületek kategóriában nevezett és a csoport legjobbjaként végzett.

A pályázatok értékelését egy háromfős külső szakmai zsűri végezte, melynek tagja volt Kőszeghy Lea szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa, Rácz Béla közösségszervező, a Polgár Alapítvány munkatársa, az 1Magyarország Kezdeményezés társalapítója és Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a CEU professzora, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke. A pályázatokat szociális, intézményi, környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok alapján bírálták el, az intézkedések jellegének és a települések eltérő adottságainak figyelembevételével.

A nyertesek az elismerés mellett kategóriánként különböző mintaprogramok megvalósítására is kapnak pénzügyi támogatást. Ez Józsefváros esetében 2 millió forintos forrást jelent, amit rezsitámogatási és adósságkezelési célra használhat fel.

A díjakat május 9-én osztják ki a Mesterek és Módszertanok Házában, ahol a szakmai zsűri szóban is értékeli a díjazottakat.

A lakhatásért legtöbbet tevő nagyvárosi önkormányzatnak járó díjjal együtt már az ötödik szakmai elismerését zsebelheti be a Pikó András vezette önkormányzat a 2020-as Az ország legkiemelkedőbb önkéntes programja díj, a 2023-as Befogadó Óvodák program Nemzetközi SozialMarie-díja, a 2024-es A legátláthatóbb magyar önkormányzat díja és a szintén 2024-ben kapott, a parkolási káosz rendezéséért járó Smart Budapest-díj után.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.