Famustra

2024. június 11.

Elkezdődött a józsefvárosi fák leltározása

2020-ban az önkormányzat felmérte a tulajdonában lévő összes közterületi fát. A kapott adatokat a Fakataszterben rögzítették. Ennek a leltárnak a frissítése zajlik a következő hónapokban, az így kapott adatbázis hasznos információkkal szolgál majd a Városépítészeti Irodának is.

A kerület lakói a következő hónapokban gyakran láthatják majd a fák körül méregető, akár létrán is dolgozó szakembereket, akik egy-egy bilétával is ellátják majd a fákat. Pontos hely, állapot, méretek, fajmeghatározás – ezek az adatok kerülnek be a Fakataszterbe a több mint 5300 kerületi fáról. „Frissíteni kellett a kataszteri adatokat, egyrészt a méretek és a fák egészségi állapota sokat változott az évek alatt, bizonyos fákat kivágtunk, de ültettünk újakat is” – mondta el Pólyán József, a JGK Kertészeti Irodájának vezetője.

Pólyán József

Változás a korábbi felméréshez képest, hogy a Városépítészeti Iroda kérésére most 10 centiméteres pontossággal frissítik a meglévő adatokat, ugyanis az előző kataszteri felmérésnél még nem volt szempont a fák nagyon pontos helyének megjelölése (bizonyos esetekben akár 3 méter eltérés is lehetséges a valósághoz képest). A pontosabb helymegjelöléssel a későbbi beruházásoknál a tervezés folyamata gördülékenyebb lesz.

Pólyán József elmondta, hogy például a közterületi felújítások tervezésénél fontos látni, hogy a közművezetékek és a fák egymástól milyen távolságra helyezkednek el. Ilyen esetben a fák fix elemei a térnek, ezzel kell kalkulálni a tervezési folyamatában. „Nem itt Józsefvárosban, de országosan számtalan esetben előfordult már parkolók tervezésénél, hogy a pontos törzspozíció ismerete nélkül rosszul osztották be a tervezők a parkolóhelyeket” – tette hozzá Németh Kristóf, a Dendrocomplex Kft. ügyvezető igazgatója.

Németh Kristóf

A Fakataszter óriási segítség a kerület Kertészeti Irodájának is, hiszen lehetővé teszi a faállomány naprakész nyilvántartását, segítséget ad a fenntartási munkálatok tervezéséhez, lehetővé teszi a fákkal történt beavatkozások, események, egyéb dokumentumok rögzítését és naplózását, és a benne rögzített adatok alapján egyszerűen elvégezhető a faérték-számítás is.

Mi a fakataszter, és hogyan zajlik a felmérés?

A Fakataszter tulajdonképpen egy elektronikus leltár, ami pillanatok alatt képes a felmért fák között többféle kategóriában szűrést végezni, de lehet vele csak az egyes fafajokra vagy bizonyos méretű fákra is keresni. Segítségével ellenőrizhető, hogy a kiválasztott fa milyen állapotban van, milyen fafajba tartozik, milyen beavatkozásokat célszerű azokon elvégezni. Ha bármilyen változás történik az állományban, egy fát kivágnak vagy épp megmetszenek, esetleg újat ültetnek, azonnal kiegészíthető, javítható az adattár.

A felmérés a vizuális vizsgálattal kezdődik, majd különböző eszközökkel a fizikai adatokat pontosítják, mint a magasságot, lombkorona-átmérőt. Németh Kristóf elmondta, hogy az adatokat többféle módszerrel kapják meg: videóból csinálnak pontfelhőt, illetve egy sok fénynyalábot kibocsátó eszközzel felmérik a fát 3D-ben. A geodéziai utóméréseknek köszönhetően a szakemberek garantálni tudják a 10 centiméteres pontosságot.

Itt látható a folyamat végeredménye a Kálvária térre vonatkoztatva:

Ha egy fa rossz állapotban van, először azt kell megvizsgálni, hogy az azonnal kivágandó vagy a tervezetten kivágandó kategóriába sorolható. Ez alapján döntenek a vágásról vagy a további műszeres vizsgálatról, gondozásról. Például, ha korhadt egy ún. vázág, elég azt eltávolítani, és a fa még évekig a helyén állhat. „2020-ban a kollégák jelezték nekünk, hogy van egy meghasadt törzsű fa a Horváth Mihály téren, mivel veszélyes volt, még aznap kivágtuk” – mondta el Pólyán József.

A felmérés azért is fontos, hogy az önkormányzat ne a lakosságtól értesüljön, ha probléma van egy fával, de persze továbbra is lehet bejelentést tenni a varosuzemeltetes@jgk.hu e-mail-címen, illetve a Józsefváros applikáción keresztül. A teljes faállomány felmérése több hónapig tart majd, az utóellenőrzésekkel együtt nyár végére vagy ősz elejére fejeződik be. A kapott adathalmaz beépíthető lesz a Budapest Fatár applikációba is, amiről itt írtunk:

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.