„Sajnos nem jelentkezett a tettes, úgyhogy dolgozunk a feljelentésen”
– mondta el lapunknak Békési Zsuzsanna kerületi sajtófőnök, hogy mi lett a folytatása a Népszínház utcai orgonabokor elpusztításának.
Május 28-án éjjel valaki megrongálta a Népszínház utcai mikropark növényzetét, teljesen kitekerte, kitörte az orgonabokrot, helyét azóta egy tábla díszíti a következő szöveggel:
„Itt egy orgonabokor volt, amit egy gonosz ember széttört és elpusztított.”
Az önkormányzat azt írta, ha a tettes június 7-ig vállalja cselekedetét és igyekszik jóvátenni az okozott kárt, elállnak a feljelentéstől. A tettes nem jelentkezett, a kerület térfigyelő kamerája rögzítette az esetet, az önkormányzat feljelentést tesz.
Vigyázzunk a mikroparkokra
A Népszínház utcai mikropark a 2022-es részvételi költségvetés egyik nyertes ötlete alapján jött létre, a Rév8 öt mikroparkot alakított ki helyi szervezetekkel és intézményekkel együtt. Az egyiket ősztől a Népszínház utca 26-ban működő Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete (KÖME) és a Pneuma Szöv. művészcsoport gondozza. A Népszínház csapata kulturális közösségi programokkal, közös főzéssel és a Ki mit tudna? szervezésével vette birtokba a Népszínház utcai teret és a mikroparkot.
A téli időszakban fűtés és áram hiányában az alakulóban lévő Népszínház csapata nem tudott napi szinten a Népszínház utca 26-ban dolgozni és a mikroparkot figyelemmel kísérni, ugyanakkor több ízben tapasztalták, hogy sok növény eltűnt, megsérült, illetve rengeteg szemét is került a növények közé, írja az önkormányzat a honlapján.
Áprilisban új növényekkel és növényládákkal, napvitorlával, asztallal és székekkel bővült a mikropark. Szintén áprilisban érkezett az önkormányzathoz egy petíció arról, hogy távolítsák el vagy helyezzék át a mikroparkot a parkolósávból. Ennek kapcsán április végén lakossági fórumot tartottak, így a Rév8 és a Népszínház közössége a megbeszéltek szerint júniusban jelentkezik a mikroparkot érintő változásokkal kapcsolatban.
„Köszönjük, hogy Önök is partnereink abban, hogy a kerület zöldebb, élhetőbb és fenntarthatóbb legyen. Fontosnak tartjuk továbbá egymás munkájának és erőfeszítéseinek tiszteletben tartását és a párbeszédet, a közös megoldáskeresést”, írja az önkormányzat korábbi közleménye.
Fotó: Mile Máté