Józsefvárosiaktól kérdeztük

2024. június 16.

Mit szólnak az Orczy-park lezárásához?

Nemzetközi olimpiai kvalifikációs versenynek ad otthont június 20. és 23. között az Orczy-park, így a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) bizonyos időre korlátozza a park használatát. A kesztyűgyári nyári tábort is máshol kell megrendezni.

A józsefvárosiakat kérdeztük az Orczy-park lezárásáról, melyről korábban írtunk:

Zsófi

Az egyik nap futni indultam, és mint kiderült, az volt a park zárásának napja. Ott és akkor tudtam meg, hogy külsős látogatók előtt a park zárva tart. Felháborítónak tartom, hogy egy ekkora nagy parkot elzárnak az emberek elől. Nem értem, miért építettek ennyi stadiont, ha mégis egy közparkot kell az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat miatt lezárni. Az egy hónap nagyon hosszú idő, a kerületben élő sportolók, családok naponta látogatták az Orczy-park területét. A gyerekeknek is nagyon kellemetlen a park adta lehetőségek nélkül élni, amikor a nyári szünet is elkezdődik. Régebben – a Kesztyűgyár szervezésében – táboroztattam itt gyerekeket, éppen azért, mert számos sportprogramot szervezhettünk. (Zsófi a nyitóképen látható.)

Ildikó

Tanárként dolgozom, és a közelgő iskolai év vége miatt a kollégáimmal osztálykirándulást terveztünk. Az Orczy-kertben tavaly kellemes élményeink voltak, így hát azt gondoltam, idén is látogassuk meg. Szigetszentmiklósról érkeztünk a gyerekekkel együtt, és sajnos a helyszínen közölték, hogy a park területe az Olimpiai Kvalifikációs Sorozatnak ad helyet, ennek következtében pedig zárva tart a látogatók előtt. A sport mindig fontos része az én életemnek is, ezért rendszeresen járok tornázni. A nyári olimpiai játékok nyitó és záró rendezvényét, illetve az eredményeket is figyelemmel fogom kísérni.

Mária

Érthető a zárás oka, ugyanakkor ez nekünk nagyon rossz, mert itt a közelben élünk az időskorú anyukámmal, és mi minden nap a kertbe jártunk sétálni. A napi rutinunk része volt a tó látogatása, amikor a kacsákat néztük. A zárás előtt szintén bent sétáltunk, és már akkor nagy volt az előkészület meg a kamionos forgalom. Olyankor nagy körültekintéssel félre kellett húzódnunk, ezért úgy gondolom, biztonságosabb is, hogy most zárva tart. Ez az unokám kedvenc helye is, szeret a parkban kialakított területeken a gördeszkáján gurulgatni. Pontosan ezért figyelemmel fogjuk kísérni az itt zajló Olimpiai Kvalifikációs Sorozat eredményeit, főképp a BMX-verseny kategóriát és a gördeszkások teljesítményeit.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.