Vádat emeltek egy kábítószer-kereskedővel és több beszerzővel szemben, miután a főként tőlük szerzett drogoktól egy fogyasztó önkívületi állapotban kioltotta saját életét – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
2021. november 26-án egy társaság tagjai elhatározták, hogy egy VIII. kerületi lakásban fognak bulizni és drogozni is fognak – írja a főügyészség. A társaság egyik tagja felkereste ismerősét, aki több lépcsőben egy 48 éves férfitől szerzett be LSD-t és extasyt. A Józsefvárosban szórakozó társaság az este folyamán más forrásból még vett marihuánát is.
A kora reggeli órákban az egyik férfi a kábítószerek hatására önkívületi állapotba került, megsebesítette magát, és a sérülés következtében pár nappal később a kórházban elhunyt.

Egy férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével, három társát pedig kábítószer forgalomba hozatalával vádolja a főügyészség, és velük szemben fegyház-, börtön- és pénzbüntetés kiszabását, valamint a lefoglalt kábítószer és pénz elkobzását indítványozza. A kereskedő férfi korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll. Az ügy további vádlottjai – egy nő és további két férfi – részt vettek a forgalomba hozatalban, tudatta a főügyészség.
A vádirat szerint a már említett 48 éves férfi 2020–2021-ben különböző kábítószereket árult Budapesten, így marihuánát, MDMA-tartalmú, úgynevezett ecstasy tablettákat, mefedront, amfetamint és LSD-t is. A drogokat jellemzően egy III. kerületi pincében, illetve a XII. kerületi lakásában adta át – olvasható a közleményben.
A rendőrök a férfit elfogták, lakásán kábítószert, több mint 5 millió forintot és a kábítószer adagolásához szükséges eszközöket foglaltak le, valamint a társait is azonosították – írta a Fővárosi Főügyészség.
Nyitókép: Freepik (illusztráció)