Józsefvárosiaktól kérdeztük

2024. július 12.

Tervez-e nyaralást az idén?

Megállítottunk néhány járókelőt, mert kíváncsiak voltunk, hogyan töltik majd a nyári szabadságot.

Andrea

A Balatonon, azon belül Siófokon tervezek nyaralni. Az elmúlt években a családdal és az exemmel is ez volt a kedvenc helyszínünk. Most már viszont szingli vagyok, és bakancslistás tervem, hogy egyedül nyaraljak. Roma származású nőként eddig sajnos burokban éltem a párkapcsolataimban. Az idén szeretnék minél több mindent kipróbálni, az Aranyparton az összes szórakozóhelyet felfedezni és éjszakába nyúlóan táncolni. Soha nem vízipipáztam, ezért az a tervem, hogy az egyhetes nyaralásom alatt kipróbálom. Napközben napozom és

könyveket olvasok, na és persze sok szelfit készítek.

Ez a nyaralás a pihenést, a feltöltődést adja meg nekem. Elmerülhetek a gondolataimban és megtapasztalom a szabadságot is. Viszonylag sokat dolgozom, megérdemlem a pihenést. Ezért izgatottan várom, miként alakul majd a nyaralásom.


János

Kora őszre tervezek elutazni egy közeli tengerpartra. Elég fejtörő megszervezni, illetve az anyagi részét megteremteni is időigényes. Többnyire a VIII. kerületben lófrálok, itt mindig van valami történés, mint például a Mátyás téri dallamok nevű koncertsorozat. Ami ingyenes, ezért előnyt élvez más szórakozási lehetőségekhez képest. A környező városok fesztiváljait tervezem meglátogatni a barátaimmal.

Közben bandázunk, piálgatunk, és ez költséghatékonyabb is.

Az Ördögkatlan fesztivál még a nagy terv, és a Fotófalu nevezetű kiállítás megtekintése Drégelypalánkon. A nyaralásom része a kirándulás vonattal vagy biciklivel, strandokon való pihenés és többnyire a környékbeli városokban élő barátaim felkeresése.


Ági

Szerencsés vagyok, több nyaralásban is részem lehet. Szlovákiában élek, de az unokám Budapestre, a Józsefvárosba született, ezért

sok időt töltök a kerületben. Minden napom szórakozás,

mert rengeteg kulturális rendezvény van mostanában. A játszótereken, a parkokban is kellemes az időtöltés. Ráakadtam egy nagyon izgalmas olvasmányra, Bereményi Géza Magyar Copperfield című könyvére, a VIII. kerületről és a régi Teleki térről is szól. Elolvastam az unokám miatt, és csak ajánlani tudom mindenkinek. Szeretek olvasni, ezért is szerveztünk idén nyárra barátnőmmel egy utat Angliába. Egy héten keresztül Agatha Christie nyomában fogunk járni, meglátogatjuk a szülővárosát és a forgatási helyszíneket is.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.