Riport a Diószegi utcából

2024. július 17.

„Nem a Pikóval szúrtak ki, hanem az emberekkel!”

Az állami kisajátítással érintett józsefvárosi házak lakóinak már tele van a hócipője: évek óta azt hallgatják, hogy hamarosan költözhetnek, ám miközben tervek születtek, majd mentek füstbe, érzékelhető előrelépés nem történt az ügyükben. Állandó bizonytalanságban érzik magukat, nem tudnak tervezni. Már nem akarnak feleslegesen pénzt feccölni a lakásaikba, hiába akadna bőven felújítani való. Ráadásul az épületek állaga egyre romlik, többen tragédiától tartanak. Az önkormányzat 2026 elejéig el tudná helyezni a bérlőket, ha megkapja a várt jóvátételt az államtól.

Nem tudnak valamit a bontásról? – szólít le egy házaspár, amikor a Diószegi utca 18-ba mennénk be. Ők a 20-ban laknak, úgy vélik, ha bontják a házuk melletti épületeket, az övék majd összedől, mint a kártyavár, a hátsó része már most is meg van süllyedve. A legutóbbi információjuk, hogy adminisztrációs hiba miatt maradt ki a házuk az államosításból, ezt még egy fideszes rendezvényen mondták nekik a választások előtt. „Hát, ne hülyéskedjenek már! Kihoznak egy törvényt úgy, hogy

utána se néznek,

hogy vannak itt a házak? Csak keresztbe akartak tenni Pikónak, de nem a Pikóval szúrtak ki, hanem az emberekkel!”

Megvárják, míg haláleset történik?

Április 30-án fogadta el a parlament a törvényt, amely 10 józsefvárosi ingatlannak – köztük 8 lakóépületnek – kisajátítását is magában foglalja. A kisajátított ingatlanokon – melyek között ott vannak az önkormányzat korábbi városrehabilitációs programját, a DIÓ2030-at érintő épületek is –, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) kampuszát bővítenék. A törvény szerint a lakóépületek július 9-én kerültek volna az állam tulajdonába, a Józsefvárosi Önkormányzatnak pedig 2025. január 31-ig kellett volna cserelakást felajánlania bérlőinek – s ha nem tud, akkor az államé a feladat. Ám egy június 29-én megjelent kormányrendelettel egy évvel kitolták a tulajdonátruházás, és vele együtt az önkormányzati cserelakások felajánlásának határidejét is.

„Terveznek, aztán bilibe lóg a kezük”

– kezdett rá egy a neve elhallgatását kérő hölgy a Diószegi 22-ben. Arra kíváncsi leginkább, vajon mi lehet az oka annak, hogy most megint nem költözhetnek – mondta. „Bizonytalanságban tartanak és húzzák az időt.” Fürdőszoba-felújítást tervezett tavaly, de már nem kezd bele. „Nagyon szeretnék elköltözni innen. Ha a felettem lakó végigsétál a lakásán, a csillárom kileng.”

„Megvárják, míg haláleset nem történik? Kétnapos eső után 3-4 kuka van tele sittel, úgy hullik a vakolat” – szól közbe Tamás, aki szintén a 22-ben él.

A nő azzal folytatja, szerinte túlzó az a 17 milliárdos összeg, amit kártalanításként kér az önkormányzat az államtól. „Ha elosztom 210-zel, ugye ennyi lakás kellene az itt élőknek, több mint 80 millió forint jön ki. Hát ezt nem fogja kifizetni senki.” Úgy tippeli, egy év múlva megint hosszabbítani fogják a határidőket. „Amit ide tervezett Pikó, végül majd az fog megvalósulni, és 2030-ban talán elköltözünk innen.”

Üljenek le a felek és egyeztessenek!

„A kormány is belátta azt, amit az önkormányzat végig következetesen kommunikált és képviselt: jövő januárig kevés az idő, képtelenség mindenkinek megfelelő cserelakást találni, megvenni, felajánlani és elfogadtatni” – ezt válaszolta írásban lapunknak a Józsefvárosi Önkormányzat, amikor azt kérdeztük, miért kerülhetett sor a határidők meghosszabbítására. Azt remélik, még a nyáron megérkezik a megfelelő mértékű kártalanítási összeg – 17 milliárd forintban határozta meg az önkormányzat a kárigényét –, és 2026. januárig el tudnak helyezni mindenkit. Az önkormányzat a kártalanítás egy részéből – 10 milliárd forintból – vásárolna az összes érintett bérlője részére jó minőségű, társasházi lakásokat. Az még nem tudható, hogyan módosítja a terveit az önkormányzat, ha az állam nem ad ennyi pénzt.

Az állam és az önkormányzat összefogását Tamás és szomszédja is hiányolják. „Ha az egyik félnek a terület kell, a másiknak a pénz, akkor üljenek le, egyeztessenek, aztán tájékoztassanak minket!”

Az önkormányzat több ízben próbált tárgyalást kezdeményezni az NKE-vel és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel (ez felel a kisajátítás lebonyolításáért), ám különösebb egyeztetési szándékot egyik szervezet sem mutatott ez idáig – tudtuk meg az önkormányzattól.

Levélben mi is megkerestük az NKE-t is, hogy megtudjuk, mik a terveik a kisajátított területen, miért épp oda tervezték a 2025 szeptemberében induló tanárképzés megvalósítását, felmerült-e javaslatként másik terület a célra, s most, hogy a határidőket eltolták, hol indítják el végül az új képzést, ám ez idáig nem kaptunk választ.

A gangon egy nyugdíjas hölgy hallgatta a beszélgetésünket. „Hogy mennyi pénzt kaphatunk a megváltásért, nem tudták megmondani. Nekem legalább 22 millióra lenne szükségem, hogy vásároljak magamnak egy kis lakást itt Budapesten.” Azt mondta, mindenkit behívnak most az önkormányzathoz, hogy megkérdezzék, mit szeretne. A szomszédja is inkább a pénzre tartana igényt. „Mindenki el van kedvetlenedve. Tudtuk, hogy

nem lesz itt a tervezgetésen kívül semmi.

Látja azt a függőfolyosót? Két éve megvan repedve, attól félünk, egyszer csak leszakad. Kijöttek a JGK-tól, azt mondták, nem szakad az olyan könnyen. Így mégis mire számíthatnánk?”

A legrosszabb, amit tehetnek, hogy pénzt adnak az embereknek, véli Tímea a Diószegi 24-ben. „Az elmegy, mint a huzat, és maradnak lakás nélkül.” Ő is el van keseredve, mert „mindig belengetnek valamit, aztán marad minden ugyanúgy”.

Elég volt a csótányokból, a vizességből

Tart az igényfelmérés, hogy a bérlők lakhatást vagy pénzbeli térítést szeretnének-e. Azt is vizsgálják, kinek milyen lakásra lenne szüksége, milyen speciális igényei vannak. Pénzbeli térítést csak azoknak adnának, akiknek a lakhatása biztosítva lesz – írta lapunknak az önkormányzat.

„Mindegy mikor megyünk, csak hadd menjünk már el innen! Elegem van a csótányokból, a vizességből, és hogy alig kapok itt levegőt. Behívattak a múlt héten az Őr utcába, ott azt mondták, kapunk felújított lakást 2025-ben vagy 26-ban” – mondta Irén. Első emeleti lakást szeretne, olyat, amiben van lift, mert mozgáskorlátozott. „Hinni nem lehet senkinek manapság, mert senki nem tud semmit, de azért gondolom, hogy most már lesz változás.”​

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.