Akár évi 1 millióra lehet pályázni

2024. július 27.

Cigány fiatalok diplomaszerzését segítik

Lassan kezdődik a tanév. Összegyűjtöttük, milyen ösztöndíjlehetőségeket találnak cigány fiatalok – és igyekeztünk megvilágítani azt is, miért kellenek ilyen állami ösztönzők.

Roma ösztöndíjprogramot hirdet többek között a Budapesti Református Roma Szakkollégium a felsőoktatásban továbbtanuló cigány fiataloknak.

Miért jár a cigány tanulóknak külön ösztöndíj a nem cigányokkal ellentétben? Mert Magyarországon minden egyes cigány ember hátránnyal indul az életben, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi réteghez tartozik.

Van ennél bonyolultabb válasz is: bár Magyarország legnagyobb kisebbsége a cigányság, a mindenkori kormányzat nem fektetett kellő energiát a cigány kisebbség szerepének és az egész társadalomra kiható működésének rendszeres kutatásába. Többek között ezért áll fenn az a helyzet, hogy a társadalomtudósok is csak hozzávetőlegesen tudják megmondani, hány cigány ember él Magyarországon (és az is megérne egy vitát, hogy kit nevezünk cigánynak).

Rostás Gusztáv sikertörténete az RTL Fókusz című műsorában

Arra vonatkozó kutatásaink azonban vannak, hogy a köz- és felsőoktatásban hogyan oszlik meg a cigány tanulók aránya, a magyar közoktatási rendszerben miképpen volt és van jelen a diszkrimináció, és hogyan vélekedik a többségi társadalom az inkluzív oktatásról, mennyire tartja fontosnak általában a tanulást.

Egy 2005-ös nemzetközi kutatás – amelyet 1992-től rendszeresen elvégeztek – megdöbbentő eredményt hozott. A magyar emberek kevesebb mint fele gondolta, hogy az életben való előrejutáshoz fontos az iskolai végzettség. A megkérdezett országok közül a magyarok értettek egyet legkevésbé ezzel az állítással. Ez azért is érdekes eredmény, mert mindeközben a többségi társadalom jellemzően évtizedek óta osztja azt a véleményt, hogy a cigány családok vagy nem értik, mennyire fontos a tanulás, vagy egyszerűen tényleg nem fontos a számukra.

2003-ban a többségi társadalom 65 százaléka tartotta úgy, hogy a cigány emberek többsége rossz, 41 százaléka, hogy a kisebbség növekedése veszélyezteti a nem cigány embereket, 32 százalékuk, hogy a bűnözés a cigány emberek vérében van, és 18 százalékuk, hogy a cigány embereket el kell különíteni. Az 1987-től végzett rendszeres kutatás 2033-as eredményei jelentősen javuló tendenciát hoztak a korábbiakhoz képest.

A többségi társadalom és az oktatási rendszer nem szorgalmazta sem korábban, sem pedig most az inkluzív oktatást.

A kutatók munkája az utóbbi két évtizedben megnehezült, hiszen a kisebbséghez való tartozást érzékeny adatnak minősítették. Azt azonban tudjuk, hogy az arányok némiképp javultak. 2010-ben az össztanulók középiskolai aránya 73 százaléka volt, míg a cigány tanulóké csak 27 százaléka. A cigány tanulók kevesebb mint 5 százaléka tanul tovább jelenleg felsőoktatásban.

Főként az Európai Unió szellemiségének és törekvéseinek köszönhetően az inkluzív oktatást célzó programok száma gyarapszik.

A Budapesti Református Roma Szakkollégium (RefoRom) akár évi 1 millió forint ösztöndíjjal segíti a cigány hallgatók diplomaszerzését. Többek között biztosít kollégiumi szállást, rendszeres programokat, gyakornoki ösztöndíj-lehetőséget, mentorprogramot és nyelvórákat. Jelentkezési idő augusztus 5., hétfő.

A cigány fiatalok továbbtanulását célzó programok listája:

RefoRom (https://www.reforom.hu/)

Romano Kher (középiskolásoknak: https://romanokher.hu/)

Romaversitas (https://romaversitas.hu/egyetemista-program/)

MCC (egyetemistáknak:https://mcc.hu/mcc-roma-tehetseg-program-egyetemi-program-jelentkezes középiskolásoknak: https://mcc.hu/mcc-roma-tehetseg-program-kozepiskolas-program-jelentkezes)

Budapest Főváros Önkormányzata (https://palyazatmenedzser.hu/budapesti-roma-osztondijprogram/)

Józsefváros Önkormányzata (https://jozsefvaros.hu/otthon/hirdetotabla/hirek/2024/07/2024-oszetol-ujra-roma-gyakornoki-program-a-jozsefvarosi-onkormanyzatban/

Társadalmi Esélyteremtő Főigazgatóság (https://tef.gov.hu/roma-nemzetisegi-tanulmanyi-osztondij/)

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.