Józsefvárosi lakástűz miatt riasztották a tűzoltókat augusztus 3-án, szombaton. A tűzoltók kiérkezésekor a Fiumei úti, hatodik emeleti, 30 négyzetméteres lakásnak már több helyisége is lángokban állt, és hatalmas volt a füst.
Miután a lángok terjedését megakadályozták és a tüzet sikeresen eloltották, az épület érintett emeletét kiürítették és az utómunkálatokat is elvégezték a tűzoltók.
A tűzesetben egy ember sérült meg. Oltás közben egy kutyát is kimentettek a tűzoltók a lakásból – olvasható a Fővárosi Katasztrófavédelem közleményében.
Az eset kapcsán arra hívják fel a figyelmet, hogy egy füstérzékelő felszerelése a lakásba nemhogy életet menthet, de a nagyobb tűz kialakulását is meggátolhatja. Egy néhány ezer forintért beszerezhető füstérzékelő 85 decibellel sípol, ha füstöt észlel. „Nemcsak haláleset nem következett be, hanem füstmérgezést sem szenvedett senki, de még nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő” – írja webodalán a szervezet.
Az ajánlás szerint a hangos zajt keltő készüléket a szoba közepére érdemes felszerelni.
A Józsefvárosi Önkormányzat ingyenes szén-monoxid-érzékelő berendezést biztosít azoknak a lakosoknak, akiknek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a 85 500 forintot, egyedülálló esetén pedig a 99 750 forintot.
Nyitókép: Mile Máté