Át kell írni a házirendet is

2024. augusztus 12.

Tilos a mobil – a kollégisták is rossz hírt kaptak, erre készülhetnek szeptembertől

Továbbra is bevihetik telefonjukat a diákok az iskolába, ám a tanítás megkezdése előtt le kell adniuk, és csak távozás előtt kaphatják vissza. Az iskolák házirendjét a törvényhez kell igazítani, viszont a rebellis mobilozókkal szemben nem osztottak lapot a pedagógusoknak.

Egy iskolaigazgatónak kettős szerepet kell betöltenie: képviselnie kell a törvényt, de mellette a gyerekek érdekeit is – véli Farczádi Bencze Tamás, a Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. „Az alsó tagozaton eddig sem támogattuk, hogy mobiltelefon legyen a gyerekeknél. A felső tagozatban viszont más a helyzet. Vannak kollégáim, akik a tanórán az egyes feladatok megoldásához

beiktatják a mobilhasználatot.

Én is tudatosan készülök olyan feladatokkal, amihez mobil használatát kérem. Előfordult, hogy a gyerekek így rátévedtek például a British Museum honlapjára. Vagyis rengeteg kulturális tudást szerezhetnek az eszköz segítségével. De nagy segítséget jelent a mobiltelefon a kommunikációban is. A gyerekek az idegen nyelvű osztálytársaikkal, hogy szót értsenek, Google-fordítót használnak jobbára” – mondta lapunknak az igazgató.

Farczádi Bencze Tamás – Fotó: Huszár Boglárka

Augusztus 8-án jelent meg az a kormányrendelet, amely összefoglalja az iskolában tiltott és korlátozottan használható eszközök körét. A törvény, ami a diákok iskolai mobilhasználatát is szabályozza, az új tanévtől, vagyis

szeptember 1-től lép hatályba.

A rendelet szerint a következő tanévtől tilos bevinni a tanulóknak az iskolába a közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, a jogszabály által tiltott vagy a 18 évnél fiatalabbak részére nem értékesíthető terméket.

Többek között különösen veszélyes eszköznek minősül minden olyan szúró- és vágóeszköz, amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a 8 centimétert meghaladja, de a dobócsillag, a rugós kés, a felajzott íj, számszeríj, francia kés, szigonypuska, parittya, csúzli is tiltott, ahogyan a gázspray, paprikaspray, sokkoló, vagy a lőfegyver, lőfegyverutánzat, ólmosbot, boxer és az álkulcs is. De alkoholt, cigarettát, egyéb dohányterméket és energiaitalt sem vihetnek be magukkal az új tanévtől a diákok.

A használatában korlátozott tárgynak minősülnek a rendelet szerint a telekommunikációs eszközök – különösen a mobiltelefonok –, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök és az internetelérésre alkalmas okoseszközök. Ezeket ugyan bevihetik az intézményekbe, de a használatuk korlátozása kiterjed a tanórák, foglalkozások, szakmai oktatás és képzés időtartamára – ideértve az intézményben töltött időt is.

Az új törvény éppúgy vonatkozik az általános iskolásokra, ahogyan az alapfokú művészeti iskolákban, gimnáziumokban és a szakgimnáziumokban tanulókra is. Sőt a rendelkezés hatálya

kiterjed a kollégiumokra is:

a foglalkozás ideje alatt itt is tilos a mobilozás.

A korlátozottan használható tárgyakat a tanítási nap kezdetén, a tanítási órák megkezdése előtt – kollégiumban a foglalkozás megkezdése előtt – az intézmény házirendjében meghatározottak szerint le kell adni és elzárva tárolni a tanítási nap ideje alatt. A digitális eszközöket az átvétel időpontja szerinti állapotban kell visszaadni.

A Deák Diák suliba is ugyanúgy be lehet majd vinni a telefonokat, de tanítás előtt le kell azokat adni –
Fotó: Ványi Ákos

Egyes esetekben napközbeni használatra az igazgató vagy a pedagógus engedélyt adhat – például, ha az órai munkához szükséges a mobiltelefon. Az engedélyezett használatot adminisztrálni kell a tanulmányi rendszerben, meg kell adni a használat célját, időtartamát és a tárgy nevét.

Ha a szabály ellenére a gyerek magánál tartja mobiltelefonját, az iskolában dolgozó oktatási-nevelési munkát ellátó személy felszólíthatja, hogy adja át.

„Azt gondolom, hogy nekünk nem az a feladatunk, hogy teljesen elzárjuk a gyerekeket olyan eszközöktől, amik közöttünk élnek, mert akkor csak nagyobb szakadék keletkezik a pedagógus és a gyerek között. Nekünk

az a feladatunk, hogy megtanítsuk

őket arra, hogy észszerűen és észszerű időmennyiségben használják az eszközt, és olyan dolgokra, amikre nekik szükségük van” – véli Farczádi Bencze Tamás.

Az iskolájukban eddig is voltak szabályok a mobilhasználattal kapcsolatban. A szabályokat az egyes osztályközösségek határozták meg saját maguk számára. Minden osztályukban alakítottak ki olyan tárolórészt, ahová el tudták zárni a mobilokat. „Személy szerint abban hiszek, hogy a mikroközösségek tudják a legjobban a saját szabályrendszerüket megalkotni. Azt gondolom, hogy egy osztályfőnöknek van akkora kompetenciája, hogy a gyerekekkel közösen és a szülőkkel egyeztetve meg tudja beszélni azt, hogy mire és milyen keretek között használják a készülékeket.”

Nyitókép: Freepik

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.