Powered by RedCircle

Minden korban mást gondoltak arról, mi a gyerek és mi a pedagógus szerepe egy oktatási intézményben, és egyáltalán, mi is az oktatás célja. Az erkölcsi nevelés, a jobb ember kinevelése mellett megjelent a megfelelő elméleti tudással rendelkező diák eszményképe is, illetve az iskola sok esetben a hatalom eszköze volt vagy lehetett arra, hogy magához igazítsa ideológiailag a felnövekvő nemzedéket.

„Ma azt gondoljuk az iskolai oktatásról, hogy olyan használható tudást kellene biztosítania a gyerekeknek, ami előkészíti őket az életen át tartó tanulásra”, mondja Nahalka István oktatáskutató a Csakugyan podcastban. Ezzel persze az a probléma, a gyorsan változó világban arra kell felkészíteni a diákot, hogy a tudása akár öt év alatt is könnyen elavulhat és újra kell kezdeni a tanulás folyamatát, másrészt a digitális technika fejlődését és az ezzel kapcsolatos, tanulást is érintő lehetőségeket és kihívásokat nem feltétlenül tudják lekövetni a tanárok.

Nahalka István kifejti, hogy ráadásul ma teljesen mást gondolunk a tanulásról, mint harminc-ötven éve. Az oktatáskutató által képviselt álláspont szerint „ma már nem azt gondoljuk, hogy a tudást mi adjuk át a gyerekeknek, hanem a fiatalok maguk konstruálják a saját tudásukat. Nem beletömöm a tudást a gyerek fejébe, hanem ő maga hozza ezt létre.”

Tény persze, hogy ez a látásmód, főként Magyarországon, egyelőre nincs túlsúlyban, de Nahalka reménye szerint előbb-utóbb utat tör magának, akkor is, ha például ma még egy teljesen más rendszert képvisel a NAT, a Nemzeti Alaptanterv. A NAT és a konzervatív pedagógia szerint vannak alapvető, objektív normák és kötelezően elfogadandó értékek. Így például hazafivá akar nevelni, míg egy más nézőpont szerint, a konstruktivista pedagógia elvei alapján körbe lehetne járni a „hazafiság” fogalmát több tudományterület és művészeti ág szempontjából, majd rábízni a gyerekre, hogy hazafivá akar-e válni.

„A kritikus gondolkodás nagyon rossz szemmel nézett valami a hagyományos pedagógiákban”, magyarázza az oktatáskutató. „A hagyományos pedagógiák pedagógusközpontúak. Azt vallják, hogy a tanuló befogadó, a pedagógus adja elő a tananyagot. Ehhez kapcsolódik az, hogy a tanuló sajátítsa el az örök értéket.”

Csakhogy nagyon sokat változott az utóbbi évtizedekben az, ahogy a gyerekek szerepéről gondolkodunk. „A társadalomban fontos liberalizációs folyamatok zajlottak. Ennek a lenyomatai az iskolában is megvannak. Ezt persze nem biztos, hogy mindenki pozitívként éli át. És nem is minden tekintetben az, de a túlzó jelenségeket kezelni kellene pedagógiai értelemben, és nem is ezek vannak többségben. Itt nagyon pozitív változások voltak a mélyben, és ezek hatnak fölfele is”, fejti ki Nahalka a Csakugyanban.

A podcastban még szóba kerül,

• hogyan kellene tanítani például a Toldit abban a szemléletben, amely nem a tanár központi szerepét emeli ki és nem a hagyományos pedagógia eszközeivel dolgozik, hanem a konstruktivizmus szemléletét követi;
• mióta tanulunk tantárgyakba rendezve és mi szól a tantárgyi elrendezés mellett és ellen;
• mi az érv amellett, hogy egyáltalán legyen iskola;
• mennyire szorosan kapcsolódnak a természettudományok az etikai neveléshez, és mennyire lenne jó, ha kapcsolódnának, tekintetbe véve például az atombomba, a vírusok, a bolygó klímaváltozásának kérdését;
• lehetséges-e az abszolút önirányított tanulás;
• milyen az az iskola, ahol a digitális környezet szerepe sokkal nagyobb, mint itthon, ahol a számítógép válik tutorrá, és milyen lehetőségeket rejt ez;
• hogyan nézne ki az az iskola, amelyet az oktatáskutató megálmodott.

Hallgassa meg a beszélgetést, és iratkozzon fel csatornáinkra, hogy minden újabb adásról értesüljön.

Spotify / Apple Podcasts / YouTube Music

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf