Órákig tartott a helyszínelés

2024. augusztus 23.

Erre nem számítottak a rendőrök: Józsefvárosban adta fel magát a körözött férfi

Pilisvörösváron gyújtotta rá élettársára a házat, végül a VIII. kerületi rendőröknek adta meg magát.

B. Richárd augusztus 21-én hajnali 4 óra körül Pilisvörösváron – egy féltékenységből kitört vita után – benzinnel locsolta le alvó élettársát és lakóházuk több pontját, majd a ház ablakát meggyújtotta és elhagyta a közös otthont, írta közleményében a rendőrség.

Szakértők bevonásával emberölés kísérlete miatt indult nyomozás a 32 éves férfi ellen.

A házban nemcsak az élettárs aludt akkor éjjel, hanem a nő volt férje és 2 közös gyermekük is. Időben észrevették a tüzet, így mindenki épségben kimenekült. A lángok ugyanakkor 3 másik ingatlanra is továbbterjedtek, azok is lakhatatlanná váltak. Senki sem sérült meg. A tűz eloltása után még órákig tartott a helyszínelés, a nyomozók égésmaradványokat és benzines kannát is lefoglaltak.

Az életvédelmi nyomozók elrendelték B. Richárd körözését, aki augusztus 22-én este a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon megjelent, kihallgatásán azonban nem tett érdemi vallomást.

Az őrizetbe vett férfi ellen az illetékes Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja az eljárást különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt, kezdeményezik a letartóztatását is.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.