Várják a helybeliek javaslatait

2024. augusztus 28.

ÉKM: Már zajlanak Pázmány Péter Katolikus Egyetem új Campusának munkálatai, ami az elmúlt 35 év legnagyobb iskolaépítési projektje

A tárca szerint a beruházásnak köszönhetően a főváros VIII. kerületének közepét "elcsúfító, oda nem illő lepusztult épületeket" elbontják, a Palotanegyedet megújítják. Az új épületegyüttes építése valószínűleg 2025 második felében kezdődik.

A Pázmány Campus fejlesztése július végén kezdődött meg a bontási munkálatokkal. „Azóta is ütemterv szerint halad” a projekt, ami Magyarország egyik legnagyobb beruházása és az elmúlt 35 év legnagyobb iskolaépítése – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel hétfőn.

A Magyar Rádió egykori irodaházaként és archívumaként működő épületek körbekerítése és kiürítése már megtörtént, jelenleg az irodaépületek nyílászáróinak illetve tetőterének bontása zajlik. Az épületekben található kultúrtörténeti alkotások értékmentése is megtörténik – írják.

 Az új Pázmány Campus teljes területét augusztus 31-én adják át a vállalkozónak, aki szeptember 2-án kezdi meg az épületek szerkezeti bontását, amelyet 2025. márciusáig kell befejeznie. Addig a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) még ott lévő részlegének kiköltözése zajlik – írják.

 A tárca tájékoztatása szerint a beruházásnak köszönhetően a főváros VIII. kerületének közepét „elcsúfító, oda nem illő lepusztult épületeket” elbontják, a Palotanegyedet megújítják.

„Magyarország egyik legrégebbi, legnagyobb és egyik legjobb egyetemének új központjával megszűnik a Nemzeti Múzeum mögötti zárvány, amelyik a Magyar Rádió elköltözése óta kihasználatlanul állt. Helyette a mai kor kihívásainak megfelelő, nyitott, zöld területtel és a lakosság által is elérhető szolgáltatásokkal teli új egyetemi Campus jön létre” – írja az ÉKM.

 Az új épületegyüttes építése 2025 második felében kezdődhet meg, addig továbbra is várják a helybeliek javaslatait, hogy az új Campus építésével párhuzamosan hogyan fejlesszék az új városrészt.

Azt ígérik, a beruházás részeként felújítják a környék házainak homlokzatát, az utcákat, járdákat, tereket, a kapcsolódó közmű infrastruktúrát és új parkokat és közösségi tereket is kialakítanak.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.