Piknik a bontás megkezdése után

2024. szeptember 05.

Folytatódik a tiltakozás a Pázmány Campus beruházás ellen

Eddig eredmény nélkül tiltakoztak a Magyar Rádió egykori épületeinek bontása ellen.

A rendőrség közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt folytat szabálysértési eljárást a Pollack Mihály téren történtekkel kapcsolatban – írta a 444 szerdán.

A Magyar Rádió egykori épületeinek területén szeptember 2-án, hétfőn kezdődtek meg a bontási munkálatok, és reggel 7 órakor civil aktivisták és politikusok gyűltek össze a Pollack Mihály téren, hogy élőlánccal akadályozzák meg a kamionok bejutását a munkaterületre.

A tiltakozást a helyszínen lévő kollégánk élőben közvetítette Facebook-oldalunkon.

Az elsőként érkező – behajtási engedéllyel nem rendelkező – daruskocsi sofőrje a tiltakozó emberekkel mit sem törődve, dudálva, „Dolgoznom kell!” felkiáltással gurult a kapu irányába

az embereket a kocsija előtt tolva.

Éles szóváltás alakult ki a demonstrálók és a sofőr között, aki végül leállította a motort és kiszállt a gépjárműből.

A Momentum kerületi képviselője, Könczöl Dávid kihívta a rendőrséget, megérkezésük után a demonstrálók felfüggesztették a polgári engedetlenségi akciót. Senki sem sérült meg.

A rendőrök meghallgatták a jelenlévőket, majd azt vizsgálták, felmerülhet-e közúti veszélyeztetés vagy más bűncselekmény, szabálysértés gyanúja, akár a gyalogosok részéről. Mivel gyűlést nem jelentettek be a területre, azt is vizsgálják, megvalósult-e gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés – írta a 444.

Hétfőn este 6 órakor újabb demonstrációt szervezett a Pollack Mihály téren a Zöld Palotanegyedért és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület. Területfoglalási engedélyért folyamodtak a rendőrséghez, és azt ígérték, minden reggel a téren piknikeznek majd. Mindenkit bátorítanak, hogy csatlakozzon.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.