Bemutatkoznak az új képviselők

2024. szeptember 10.

„A kormány terepasztalként néz az ​országra”

Oláh József (Momentum) 12-es választókerület, Századosnegyed, Kerepesdűlő nyertes képviselőjelöltje. Szociális munkásként a Wesley János Lelkészképző Főiskolán végzett. Civilként és szociális munkásként tevékeny.

Oláh József követte a kerületi közéletet és nagyon imponáltak neki a Pikó András-féle kerületvezetés eredményei. „Józsefváros volt az egyik olyan önkormányzat, amelyik azonnal tudott reagálni a covidjárványra” – beszél a kezdetekről. Az önkormányzat igyekezett segítségére sietni a rászoruló társadalmi rétegeknek, akik önerőből nem tudtak volna a világjárvány, pandémia kihívásaira felkészülni, és az ország egyik legszélesebb szociális támogató rendszerét hívta életre. Ugyanilyen jelentős teljesítmény azok a lépések, amiket a roma közösség irányába tettek, ez szintén mintát tudott adni a többi kerületnek, a fővárosnak, az önkormányzati szektornak – magyarázza. Oláh József úgy érzi, több évtizedes önkormányzati és civil tapasztalatával hozzá tud járulni ahhoz, hogy a mostani működési irány tartóssá és méllyé váljon.

„A körzetem a nyolcadik kerület ékköve.” Elérhető szeretne lenni, együtt gondolkodni a körzet polgáraival. A közösség hangja lenne a kerület asztalánál. A körzetben élők komfortérzetét erősítő és fejlesztő képviselő lesz, mondja. Ehhez társakat és partnereket keres, hiszen a körzetben élők nélkül nem fognak tudni megvalósulni a helyi fejlesztések. „A programunk adott, a Facebook-oldalamon megtalálhatók a konkrétumok.”

Úgy látja, az állam elvonja a forrásokat az önkormányzatoktól, a közösség által felhatalmazottaktól, akik a polgárokkal a legközvetlenebb kapcsolatban állnak, ami egy jól működő országban nem volna lehetséges. Egy békés, szolidáris, befogadó kerületért fog dolgozni, ahol inkább a sokszínűség az érték, mint a​ gyűlölet-kommunikáció – mondja. Szerinte most ez utóbbi zajlik, de abban hisz, hogy az ország második legnagyobb roma népességével rendelkező kerületben sikerül felújítania és megszilárdítania a kulturális hidakat.

Szerinte a kormány terepasztalként tekint az országra, átnéz az emberek feje felett, semmibe veszi a józsefvárosi polgárok érdekeit és életét is. Most, hogy a kerületben a hatalom emberei helyett az emberek hatalma maradt pozícióban, ennek a szellemiségnek kell mélyebb gyökeret vernie.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.