Nem lehet elég korán kezdeni

2024. október 09.

Mondják meg a gyerekek, mitől lesz jobb a kerület

Ismerjék meg a gyerekek is, hogyan működik az önkormányzat, egyeztessenek kortársaikkal, mondják el a véleményüket a döntéshozóknak és álljanak ki az érdekeikért, hogy jobban érezzék magukat a kerületben. Az önkormányzati kisokos ehhez nyújt támogatást.

Mi is az önkormányzat? Hogyan működik? Milyen feladatokat lát el? Kihez lehet fordulni, ha tönkremegy egy hinta a játszótéren? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszol a Józsefvárosi Önkormányzat által kiadott kisokos, amelyet közérthető nyelven, kifejezetten a gyerekeknek készítettek.

„Ahhoz, hogy olyan dolgok valósuljanak meg, amelyeket veletek közösen találunk ki és tervezünk meg, arra van szükség, hogy értsétek, milyen lehetőségeink és korlátaink vannak, hogy a legtöbbet hozhassuk ki ezekből a keretekből” – olvasható az önkormányzat honlapján elérhető, 23 oldalas kiadvány előszavában. Az önkormányzat nem titkolt szándéka, hogy megismerve a helyben élő gyerekek és fiatalok szempontjait, érdekeit, meghallgatva véleményüket, javaslataikat, bevonja őket a döntéshozatali folyamatokba. „Arra törekszünk, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek ezeket figyelembe veszik” – áll a kiadványban.

A fiatalok megtanulhatják, hogyan kell ügyeket képviselni és kiállni azért, amit fontosnak gondolnak egy kisebb vagy szélesebb körű közösségben. Ezért olyan fórumokat szerveznek, ahol lehetőségük nyílik a gyerekeknek rendszeresen egyeztetni az önkormányzat munkatársaival.

A kiadvány utolsó oldalain linkeket találhatnak a fiatalok, ezekre kattintva további információkat gyűjthetnek be a kerületről.

A statisztikák szerint boldogabbak azok az emberek, akik nemcsak ismerik, de gyakorolják is a jogaikat, ki mernek állni magukért és társaikért. E gondolat vezérelte a kerületet, amikor elindította a Gyerek- és Ifjúsági Részvételi Programját, a JóKert. A most megjelent kiadvány is a program része.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.