30 ÉVE TÖRTÉNT A TRAGIKUS BALESET

2021. január 23.

A 24-es villamos katasztrófája Józsefvárosban

Fekete nap nemcsak a fővárosi tömegközlekedés, hanem Józsefváros történetében is 1991. január 7-e, amikor az Orczy út és Vajda Péter utca sarkán kisiklott a villamos, majd a sarki gyógyszertárba futott. A szerelvény az oldalára borult, maga alá temetve az embereket. Négyen meghaltak és ötvenen sérültek meg.

Szerencsére mostanában ritkán hallunk komoly balesetekről a fővárosi közösségi közlekedésben, ám régebben messze nem volt ilyen jó a helyzet. A legsúlyosabb tragédia 1978-ban történt, amikor a csepeli HÉV beleszaladt a Boráros téri állomásépületbe és tizennyolcan életüket veszítették.

A mai napig sokan emlékeznek a 24-es villamos 1991-es balesetére is. Január 7-én délután fél 4-kor a csuklós villamos a Mező Imre (ma Orczy) út és Vajda Péter utca sarkánál nagy sebességgel érkezett a kereszteződésbe. Itt akkor még elágaztak a sínek, hiszen a 2000-es évek elejéig a Vajda Péter utcában járt a 23-as villamos. A vágány ugyan nem volt jó állapotban, ám a baleset elkerülhető lett volna, ha a villamos vezetője betartja az előírt 10 km/h-s sebességkorlátozást, amit a burkolat és a pálya állapota indokolt: nagy kockakövek hiányoztak, kikoptak a sínek, piszkos és szeméttel teli volt a váltó.

A baleset rekonstrukciója - a közlekedésrendészet helyszínelőinek rajza
A baleset rekonstrukciója – a közlekedésrendészet helyszínelőinek rajza

A villamosvezető – a 26 éves Sz. Imre – nem fékezett időben, így 40–45 km/h-s sebességgel érkezett a csomóponthoz, ahol nem sikerült egyenesen továbbhaladnia, mert a szerelvény elkanyarodott balra a Vajda Péter utca felé és kisiklott. A szemtanúk szerint el is rugaszkodott a földtől, a levegőben repülve ért földet és dőlt az oldalára a járdán. A buszmegállóban várakozók nem számíthattak arra, hogy a villamos lekanyarodik, majd elsodorja őket, s végül a sarki gyógyszertárban (ma Kolónia Patika) landol, komolyabb kárt téve az épületben is. A szemtanúk horrorfilmszerűen írták le a balesetet: leszakadt végtagok, gerinctörés és rengeteg vér. Az 50 sérült között 18 gyerek is volt, a gyógyszertár előtt édesanyjukra váró gyerekek azonban könnyebb sérülésekkel megúszták. A négy halálos áldozat közül az egyiket azonosítani sem tudták eleinte, és a mentés sem zajlott zökkenőmentesen.

A mentőszolgálathoz 15:47-kor érkezett be az első hívás, és három percen belül megjelent az első mentőautó. Negyedóra elteltével már öt rohamkocsi és további menőautók voltak a helyszínen, fél ötre pedig már minden ápolásra szoruló sérültet elindítottak valamelyik kórházba. Problémát okozott viszont, hogy nem volt olyan daruskocsi, amivel a villamost fel tudták volna emelni. A balesetet okozó villamosvezető az állítása szerint csak hússzal haladt, ám a szakértői vizsgálatok ezt kétségbe vonták. A helyszínen őrizetbe vett férfinak még csak nyolc hónapja volt vezetői engedélye, gyakorlata kevés, és figyelmetlen is lehetett.

A január 9-i Kurír így idézte őt: „Lehet, hogy akkor elrontottam valamit. Nem tudom. Nem tudok mást mondani, minthogy én sajnálom a legjobban, higgyék el!” Sokat cikkeztek a baleset után a budapesti tömegközlekedés állapotáról, busz- és villamosvezetőket is megkérdezve, akik túlhajszoltságra panaszkodtak, és bevallották, hogy a menetidő tartása érdekében gyakran lépik túl az előírt sebességet.

Akkoriban napi 2–3 villamoskisiklás is előfordult a fővárosban, amibe a pályák rendkívül rossz állapota is belejátszhatott. A balesetet hosszú vizsgálat követte, mely végül a villamosvezetőt tette felelőssé. A balesetes villamost átvizsgálták, kijavították, majd két évvel később ismét forgalomba állították. Az 1342-es számú szerelvénynek egyébként nem ez volt az első balesete. Ugyanebben a kereszteződésben már 1987 januárjában is elkanyarodott – hibás váltóállítás miatt – és egy IFA teherautóval ütközött, de akkor halálos áldozata nem, csak sérültjei voltak a balesetnek. A 24-es vonalán több baleset is volt korábban, az egyik legveszélyesebb járatnak számított Budapesten.

A baleset helyszíne ma - Fotó: Huszár Boglárka
A baleset helyszíne ma – Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.