Felvonási tünetek

2023. július 15.

A BKV szerint az utasok miatt nem működnek a liftek az M3-as metró vonalán

A BKV szerint teljesen természetes, hogy felléphetnek zavarok és utánállítási feladatok a 67 hónap alatt felújított M3-as metró vonalán, a hibák döntő többségét pedig az utazóközönség nem megfelelő utazási kultúrája okozza.

Az elmúlt hetekben többször is nem működtek a liftek az M3-as metró vonalán, írta meg a Világgazdaság. A lap megkereste a BKV Zrt.-t, amely válaszában azt írta, hogy nincs ebben semmi meglepő, és egyébként is, többnyire

maguk az utasok tehetnek róla, hogy nem működnek a liftek.

A BKV az újonnan átadott liftekkel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a leggondosabb tesztelési, ellenőrzési és átvételi munkákat követően is felléphetnek még kisebb zavarok, beállítási feladatok. A karbantartó személyzet ilyenkor azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket a hibák mielőbbi elhárítására, amelyek az esetek döntő többségében az utazóközönség

„nem megfelelő utazási kultúrájából adódnak”,

ezt azonban bővebben nem fejtették ki. A cég azt is közölte, hogy mivel ezen felvonókra még él a garancia, az ilyen jellegű hibák kijavítása a felújítást végző vállalkozó feladata. Az M3-as metró felújítása 67 hónapig tartott (2017. november 6-án kezdték és 2023. május 22-én adták át a teljes vonalat, amikor megnyílt a Lehel téri és a Nagyvárad téri állomás is) és 225 milliárd forintba került.

Az Önállóan lakni – közösségben élni csoport tagjai tavaly augusztusban tesztelték az elkészült állomásokat, amire a Józsefváros újság is elkísérte őket.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.