Trágár zenével fenyegetett az MSZP-s politikus

2017. április 28.

A fideszes győztest gyalázta az MSZP józsefvárosi elnökhelyettese közösségi oldalán

A hétvégi józsefvárosi időközi választások után az MSZP józsefvárosi elnökhelyettese Dopeman trágár dalát küldte egy Facebook-posztban a győztes, Sántha Péterné (Fidesz-KDNP) alpolgármesternek.

A jelek szerint nem bírta elviselni az MSZP a választási vereséget: a párt józsefvárosi elnökhelyettese, Camara-Bereczki Ferenc Miklós minden normalitást nélkülözve a megb*** lak! című dallal üzent az MSZP és a DK által támogatott Pityinger Lászlót legyőző, amúgy nem mellékesen 70 éves családanyának, nagymamának Sántha Péternének.

Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a párt pénteki sajtótájékoztatóján arra szólította fel az MSZP országos vezetőségét – köztük Molnár Gyulát és Botka Lászlót –, továbbá a budapesti elnököt, Kunhalmi Ágnest, hogy határolódjon el a józsefvárosi elnökhelyettes nőgyalázó bejegyzésétől és zárják ki őt a pártból. 

Dunai Mónika elmondta: a budapesti MSZP-s vezető nemi erőszakkal fenyegette, obszcén, trágár, az emberi méltóságot sértő szavakkal illette a fideszes képviselőnőt, s olyan dallal üzent neki, amelyet Pityinger László, azaz Dopeman, a baloldali jelölt maga írt. Ilyen mélyre politikai kampányban még senki nem süllyedt 1990 óta – jelentette ki. A fideszes politikus egyúttal úgy vélte: az MSZP csak szelektíven harcos, ha nők elleni erőszakról van szó, ha érintettek, akkor nem emelnek szót ilyen ügyben. 

A Józsefváros Újság archívumából.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.