H13: Programcsokor a szabad alkotás jegyében

2025. május 17.

A függetlenség friss fuvallatát hozza a Fényes ​szellő

Filmekkel, koncertekkel, kiállítással, filmes kerekasztallal, analóg audiovizuális installációval és még sok mással érkezik a Fényes Szellő Fesztivál a Horánszky utcába a poézis, a függetlenség, az underground és a szürrealizmus szellemétől áthatva.

Kétnapos összművészeti rendezvény készülődik a H13 Kultpontban. A VIII. kerületi civilek – a Dobozi 21 alkotóközösség, a Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) és a Közgáz Vizuális Brigád (KVB) – összefogásával megvalósuló dzsemborin sok minden lesz: érkezik az analóg vetítők garmadáját felvonultató Kaos Camping csapat audiovizuális orgiája, a Gentry Sultan zenekar rebellis-mágikus dzsesszmuzsikája, miközben a rendezvényt belengi majd a két közelmúltban eltávozott költőnagyság, Tolnai Ottó és Domonkos István szelleme.

Szürreál és dada

Az idén 30 éves buharovizmus is itt ünnepli születésnapját; a szürreál/dada és még ki tudja milyen vonalakon alkotó két Buharov (Igor és Ivan) Kormányeltörésben című filmje is pörög majd, élőzenei aláfestéssel. Ennek alapja Domonkos István azonos című verse, mely egyesek szerint a XX. század egyik legnagyobb magyar „létverse”. Ivan Buharov (civilben Hevesi Nándor) szerint nem véletlen, hogy pont ez a két költő van a feszt fókuszában. „Tolnaival tinédzserkoromban találkoztam először, és egyből megfogott, milyen emberien, szeretettel tud írni apró dolgokról, tárgyakról. Hajdúsági vagyok, és ahogy a Vajdaságot ábrázolta, a pusztát, a löszbabákat, amiket kidob a szikes talaj, könnyű volt beazonosítani.”

Hevesi Nándor szerint Domonkost kevésbé ismerik, holott megérdemelte volna a szélesebb figyelmet. „Hatalmas figura volt,

a Kormányeltörésben az egyik legfontosabb magyar vers.

Tolnaiban és Domonkosban az is nagyon szép, hogy jó barátokként egyszerre döntötték el, hogy a poézisra teszik fel az életüket, és a végén nagyjából együtt is mentek el.”

A filmes egyébként a Dobozi 21 egyik kulcsarca, de tagja a MAFSZ-nak is, ahogyan Győri Csilla, a MAFSZ titkára is benne van a KVB-ben (Győri lapunk online kisfilmes klubjának, a Szuper8!-nak is meghatározó alakja – a szerk.).

A Rákosi miatt pórul járt moldvai népdal

Nem ritka ez a keresztül-kasul levés a józsefvárosi független művészeti szcénában, és épp ideje volt megmutatniuk magukat egy ilyen együttműködés keretében. Győri Csilla szerint ennyi is volt az apropója a feszt megszervezésének. „A Dobozi is, meg mi is kedvezményesen kapjuk a helyet az önkormányzattól, úgyhogy most mi is adunk valamit, lesznek fények, meg tavaszi szellő!”

A fényes szelekre utaló elnevezés is csak egy szabad asszociációkat elindító cím: „gondoljon bárki akármire, ha kommunizmus jut róla eszébe, akkor az, de azért akkor kérdezzen meg bennünket”. Győri Csilla itt arra utal, hogy az 1930-as években megszületett népi kollégiumi eszme egyik ikonikus dala, a Sej, a mi lobogónkat tartalmazta a fényes szeleket, azonban ez nem egy kommunista dal, hanem egy moldvai magyar népdal, a kollégiumokat meg maguk Rákosi Mátyásék intézték el, mert túl függetlenek voltak – erről ennyit.

A függetlenség függésében

Ha már függetlenség, lesz egy A függetlenség, mint függőség című filmes kerekasztal is, ezen állapot lelkes híve ezen a tájékon mindenki. Czabán György, a MAFSZ elnöke és a beszélgetés moderátora szerint fontos, hogy ne kelljen rossz kompromisszumot kötni. „Az érdeknélküliség és a függetlenség mindennél fontosabb,

a szabadság erősebb motiváció, mint bármi”

– mondta korábban. A 42 éves KVB is hoz természetesen filmet, az Extázis tíztől-hétig vetítésével a nemrég elhunyt, kerületi illetőségű Palotai Zsoltra, a hazai elektronikus zene doyenjére emlékeznek.

Lesz még itt pop up kiállítás a Dobozi 21 művészeivel, Tolnai Ottó-megemlékezés Ott már egészen fenn címmel (Tolnai Ottó versek vetítéssel vizualizálva), nagyszerű és szép művészek, a szabadság friss fuvallata, jó és még jobb, szív és agy –

látogasson el a Fényes Szellő Fesztiválra a H13-ba (Horánszky utca 13.) május 16–17-án mindkét nap hattól!

A rendezvény a H13 és a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg.

Nyitókép: Zenél a Gengry Sultan – Fotó: Gentry Sultan

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.