A Gólya 2021-ben szervezett egy klubot keddenként, ahol 15–25 éves fiataloknak segítettek a munkakeresésben, a munkával kapcsolatos kérdésekben, önéletrajz készítésében, az interjúhelyzetek gyakorlásában. Beszélgettek arról, hogy milyen nehézségek adódhatnak egy munkahelyen, és voltak játékos feladatok is a témakörhöz illesztve – meséli Török Sára szociális munkás, a Szomszédságból Közösségek program koordinátora.
Ezzel párhuzamosan jártak egy kerületi szakiskolába is órákat tartani a munka témájában. A tanórákon és a klubban is hamar jelentkezett az igény a gyerekek részéről, hogy mindenféle másról is akarnának beszélgetni, de akkor erre nem volt mód. „Láttuk, hogy tök jó lenne egy hely, ahova csak úgy be tudnának jönni, nincs semmi kötelező program, de lenne tere annak, ha valamiről, bármiről, csak úgy dumálnának.”
Erre hozták létre az Ifjúsági Klubot keddenként délután háromtól este hétig. Van a Gólyában egy kis terem, benne rengeteg eszköz, társasjátékok, hangszerek, kanapék, ide „be lehet jönni csak úgy bármit csinálni”.
Sára úgy látja, a suli után a fiatalok kiülnek a térre, vagy beülnek egy plázába, de nem igazán tudnak ingyen csinálni dolgokat, beülni valahova vagy sportolni is pénzbe kerül. Szerinte ifjúsági klubot üzemeltetni hiánypótló, nemcsak Budapesten, hanem országos szinten is lenne rá igény.
Az alkalmakon ketten felügyelnek, Török Sára és egy tanár. Október második hetében volt az első alkalom, ahol hatan voltak, de ennél sokkal több fiatalra számítanak a következőkben. Az érintett témák tarkák: az egyik gyerek iskolát szeretne váltani, a másik matekkorrepetálásra tart igényt, ezekben igyekeznek segíteni nekik. Az első alkalmon felmerült, hogy például graffitiznének a fiatalok, a Gólyában meg van olyan falfelület, amire szabad, ott nem büntet meg érte senki.
A projekt szervezői a legtöbb helyi intézménnyel, szervezettel kapcsolatban vannak és együttműködnek, így a Józsefvárosi Családsegítő Szolgálattal, a Józsefvárosi Nevelési Tanácsadóval, a Láthatatlan Tanodával, akik az oktatási esélyegyenlőségért dolgoznak, a Megálló Csoport Alapítvánnyal, akik gondozást és fejlesztést tudnak nyújtani az önsegítés elvei alapján életvezetési zavarokkal és függőségekkel küszködő fiataloknak.
„Igyekszünk arra reagálni, hogy a fiataloknak mire van igényük. Ha valaki azzal jön, hogy balettozni akar megtanulni, s nagyon szeretné, igazán komolyan gondolja, akkor mindent megteszünk, hogy segíteni tudjuk céljai elérésében”, mondja Sára, tehát egyfajta összekötőként is működnek a klub koordinátorai. Amire tudnak, reagálnak, ami viszont nem a projektvezetők kompetenciája, vagy nincs közvetlen elérésük, akkor a társszervezetek hálóját veszik igénybe.
A projektet külföldi pályázati pénzből finanszírozzák, a Gólya Szomszédságból Közösségek program része.

Nyitókép: Huszár Boglárka
