A kiegyezés után a magyar gyáripar fejlődésének egyik kulcsát a hiányzó szakembergárda képzésében látták, így már korán megfogalmazódott az igény egy ilyen jellegű mintaiskola létrehozására. Az építészeti, gépészeti és gyáripari szakosztályokkal induló Állami Középipartanoda 1879-ben nyitotta meg kapuit a VIII. kerületi Bodzafa (ma Somogyi Béla) utca 28. szám alatt. Ugyanekkor felmerült egy másik intézmény felállítása is, amely fóruma lehet a további szakképzéseknek, különféle bemutatóknak, gyűjtésen alapuló szemléltetésnek. Ez lett a Kerepesi úti Beleznay-kertben 1883-ban megnyíló, az Országos Iparegyesület már meglévő tárgyi gyűjteményére alapuló Technológiai Iparmúzeum, ami 6 évvel később az Ipartanodával egyesülve költözött a már említett újonnan felhúzott épületébe, a József körút 6-ba. Az oktatás mellett az impozáns kiállítási csarnokokban helyet kapott szerszám- és gépbemutató, nyersanyag-mintatár, de volt itt rajzterem, műszaki rajzgyűjtemény és nyilvános könyvtár is. 1907-ben az iskola kivált, majd részben az első világháborúban nagyrészt elpusztult gyűjtemény miatt 1922-ben az intézmény magába olvasztotta a budafoki, bő 10 éve már működő Magyar Királyi Ipari Kísérleti és Anyagvizsgáló Intézetet, s új, a plakáton is látható néven működött tovább.

Az idők során a számtalan tanfolyam és szaktanácsadás mellett a korszak híres iparosai tartottak itt előadásokat, de különféle időszakos ipartárlatok is voltak itt, melyek közül az egyik legnagyobb sikere a bemutatott tárgyunkon is reklámozott házi tüzelőberendezések kiállításának volt.
Révész Antónia
művészettörténész-muzeológus
Józsefvárosi Múzeum
Nyitókép: Mile Máté