A Józsefvárosi Múzeum gyűjteményéből

2023. május 09.

A hónap tárgya – Rüh elleni pornak indult, sütőpor lett belőle

Ebben a hónapban a Józsefvárosi Múzeum gyűjteményének egy 1940-es évekből származó reklámborítékját választottuk, hogy felelevenítsük a VIII. kerületben is működő Váncza-gyár kalandos történetét.

„Haladjon Ön is a korral, süssön Váncza sütőporral!” – a reklámszlogenre sokan emlékeznek, de azt talán kevesebben tudják, hogy a híres termék sikertörténete hajdan egy józsefvárosi pincehelyiségből indult. A Váncza család tagjai között számtalan különleges figurát találni írókon át amatőr művészekig. Ezt a sort gazdagította a kísérletező szellemű, gyógyszerész végzettségű id. Váncza József is. 1904-ben az akkor 35 éves patikus a feleségével és 4 gyerekével Budapestre, a Rökk Szilárd utcába költözött. Két gyógyszertára is volt a kerületben, majd az első világháború után Újpestre költözött, ott nyitott patikát. A család aztán anyagi okok miatt megválva újpesti tulajdonától mégis visszaköltözött a belvárosba.

Váncza sütőpor
Váncza sütőpor

Váncza a szűkös életkörülmények között a siker reményében kísérletezésbe fogott. A családi legendárium szerint, miközben fiával, a szintén patikus Józseffel együtt a rühesség elleni por receptjét kereste, megalkotta az első magyar sütőport. 1922-től egy Tavaszmező utcai pincében kezdték kisüzemi gyártását, és kisebb adagokban árulták. A kereslet azonban úgy megnőtt, hogy hamarosan a Ludoviceum (ma Korányi Sándor) utca 28. szám alatti kis földszintes házat is kibérelték. Váncza a folytatást fiára és annak üzlettársára, Feigl (Fóthy) Gyulára bízta, az általa kreált készítmények (gyomortea, fagykenőcs, tejkrém, pudingpor, vanilincukor, tisztítópor) forgalmazásával együtt. Így alakult meg 1925-ben a Váncza és Társa gyár 120 munkással, 5 év múlva pedig felépült Kőbányán az új, korszerűbb gyártelep.

Váncza keksz-reklám az Oktogonon 1930-ból - A kép forrása: Fortepan / Pesti Brúnó
Váncza keksz reklám az Oktogonon 1930-ból – Fotó: Pesti Brúnó / Fortepan

Az 1930-as években virágzott az üzlet. A közel 300 főt foglalkoztató nagyüzem slágerterméke, a sütőpor és (a továbbra is a józsefvárosi kis telepen készült) vaníliás cukor és krémpor mellett kekszet, csokoládét és egyéb édesipari cikkeket is gyártottak. Az árut saját furgonokkal szállították ki, az újságokat ellepték a fülbemászó Váncza-hirdetések, olcsó recepteket tartalmazó, saját illusztrációkkal ellátott szakácskönyvet jelentettek meg, a kekszes dobozokra folytatásos mese került, és megszületett a saját tervezésű piros-sárga márkajel is. Bár a gyárat 1948-ban államosították, a Váncza-termékek 40 év szünet után, az örökösök beleegyezésével ma is kaphatók az üzletekben.

Váncza sütőpor-reklám - A kép forrása: Fortepan / Tauber-Rozman család
Váncza sütőpor reklám 1940-ben – Fotó: Tauber–Rozman család / Fortepan

Révész Antónia
művészettörténész-muzeológus
Józsefvárosi Múzeum

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.