Ha a kicsiny hímnemű gyermek elesik, megüti magát és ettől legörbül a szája vagy épp fejhangon óbégatni kezd a vigasztalása során gyakorta hangzik el, mintegy a vigasztalás részeként (és természetesen abszolút jó szándékkal): „semmi baj, katonadolog, ne sírj, a fiúk nem sírnak”. Dehát hogy is ne lenne semmi baj, hiszen az ütés és az esés fájdalommal jár, ráadásul ijesztő azzal szembesülni, hogy az embernek vannak korlátai, nem mindenható! Aki még csak most fedezi fel, ismeri meg a világot, benne saját magát és ahogyan az örömtől képes sikítani, ugrálni, akár sírni is, úgy a fájdalomra és az ijedtségre miért kellene buddhista nyugalommal reagálnia?

Gondoljuk csak végig, egyfelől a katona egy felnőtt ember, miért is várnánk el egy gyerektől, hogy felnőttként viselkedjen? Másfelől pedig, vajon mi is a szándékunk azzal, amikor ezt mondjuk? Talán az, hogy egyetlen szóval helyreállítsuk a felborult rendet, a már bekövetkezett „bajt” meg nem történté tegyük? De vajon azt is végiggondoltuk már, hogy milyen károkat okozhatunk ennek az egyetlen kis vigasztaló szónak az állandó ismétlésével?

Hogy szülőként miért teszünk rosszat azzal, hogyha a gyerekünket arra neveljük, tagadja el a fájdalmát? Mert azzal beleneveljük, fedje el, nyomja le jó mélyre az érzelmeit. Ennek következtében előfordulhat, hogy felnőtt korában nem lesz képes azokat kifejezni, ami viszont problémát okozhat az érzelmi kapcsolatok kialakításában.

A meséink is arról szólnak, hogy a férfitől az emberiség azt várja, hogy erős és bátor legyen, elmenjen a csatába, megvívjon a hétfejű sárkánnyal, hozza el a szívét, aztán kormányozza a királytól kapott fele királyságot. Amikor becsukódik a palota ajtaja, akkor viszont jó lenne, ha a férfi egyik pillanatról a másikra világmegmentő szuperhősből egyből együttérző társsá változna, akivel lehet lelkizni, gyengéd szeretővé és érzékeny apává… Komolyan gondoljuk, hogy ez valóban lehetséges?

A két fiatal férfiben, Andrásban és Tamásban egymástól függetlenül ébredt fel a mélyebb beszélgetések, emberi kapcsolódások, az érzelmek megélése és kifejezésre juttatása utáni vágy. Egy férfikör alkalmával ismerkedtek meg és azután döntöttek úgy, közösen is alapítanak egyet, így jött létre a Közös Égi Tér.

Miért van szükség férfikörre, mi történik ott, mi az a férfierő, sírhatnak-e a férfiak, és milyen társadalmi elvárásokkal nyomasztjuk őket? Ezekről beszélgettünk egy igazán tartalmasat a srácokkal.

Powered by RedCircle

Fotók: Huszár Boglárka