Rangos fordítói elismerés

2021. november 01.

„A magyar nyelv hihetetlen teret ad a fantáziának”

Relle Ágnes, kerületünk lakója nyerte el idén München város fordítói díját. A kortárs magyar irodalom fordítója olyan írók munkáit ültette át németre, mint Kertész Imre, Tandori Dezső, Rakovszky Zsuzsa vagy Márton László. Ági Németországban született, „németül tanult meg gondolkodni”, de szívdobogásának ritmusa a magyar. Szerinte a frissen kapott életműdíj nemcsak neki, az egész magyar irodalomnak is szól.

Hogyan értékeled a kitüntetést?

Nagy megtiszteltetés a díj, de el kell mondanom, nemcsak én kaptam idén magas kitüntetést Németországból, hanem több kiváló kollégám is. Ez pedig azt is jelenti, hogy az a csend és megrökönyödés, ami az utóbbi 10 évben érezhető volt a német kulturális szereplők felől, most megváltozott. Németországban sokáig fogalmuk sem volt az itteni viszonyokról, hiszen onnan nézve nehéz megérteni egy olyan társadalmat, ahol alig volt más, mint tekintélyelvű rendszer. Aztán valahogy fordult a dolog: most olyan hangulatot érzek, mint a rendszerváltás előtt, amikor is Németország nagyon támogatta az ellenzéki irodalmat. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan munkáim vannak, voltak, amik nekem az igazi irodalmat jelentik, az pedig kritikus, kérdéseket vet fel, ezért szükségszerűen ellenzéki.

Miben hasonlít ez a rendszerváltás előtti hangulatra?

Akkor diktatúra volt, ami itt ugyan most még nincs, de nyílegyenesen afelé haladunk.

Fotó: Nagy Dániel

Térjünk rá az irodalomra: a fordítás nehézségei inkább nyomasztóak vagy inspirálóak?

Néha vért izzad az ember, de pont a nehéz feladat a vonzó. A német nyelv a filozófia és a tudomány nyelve, ennélfogva nagyon logikus, mindig megköveteli, hogy pontosan megmondd, mi mire vonatkozik vagy hivatkozik. Ezzel szemben a magyar nyelvben a nyitottság a zseniális: hihetetlen tereket hagy a fantáziának, amit nagyon nehéz visszaadni németül. Kiss Noémi Trans című regényében például végig nem tudod, hogy a főszereplő nő vagy férfi, ezzel a lebegtetéssel játszik a szöveg. Ezt a német szövegben nem tudod végig megcsinálni, mivel a németben nő-, hím- vagy semlegesnemű személyes névmások vannak – sie, er vagy es –, ezért ilyenkor áthidaló megoldást kell kitalálni. Nem mondom, hogy mindig könnyű, dehát ez a szép benne.

15 éve élsz kerekesszékben betegséged miatt. Mégis szaladsz ide-oda, most Münchenbe, de egyébként is fel-felbukkansz a köztereken aktív kultúrafogyasztó emberként. Könnyű? Könnyebb, mint régen?

Katasztrófa, hogy itthon az akadálymentesítés még nem tart sehol, és hogy a fogyatékkal élőknek milyen siralmasan kevés a segítsége. De az jó, hogy van egy érdekvédelmi közösség, az Önállóan lakni, közösségben élni csoport, ők nagyon jó fejek, az Aurórában szoktunk összeülni. Csupa hasznos dolgok csinálnak, konzultálnak a BKV-val, a MÁV-val az utazási lehetőségekről, hiszen jelenleg nagyon körülményes a vasút szolgáltatásait nekünk igénybe venni. Felmérést csináltak a fogyatékkal élők helyzetéről és a segítő szolgálatokról, legutóbb pedig megkérdeztek minden budapesti önkormányzatot, vannak-e akadálymentes lakásaik. A válasz általában az volt, hogy semmi, nulla, sehol nincs semmi. A józsefvárosi önkormányzat válasza sem különbözött a többiétől: hivatalnok stílusban közölték, hogy nincs, még tervek sincsenek, pont. Sajnos erre nincsen kitalálva struktúra, gazdátlan, elhanyagolt terület.

Fotó: Nagy Dániel

További tervek?

Szeretném megírni a családom történetét. A szüleim 56-ban menekültek Németországba, és ahogy a legtöbb családnak, nekünk is tipikus XX. századi történetünk van, második világháborúval, sztálinizmussal, traumákkal, amik generációkon keresztül öröklődnek. Ezek a sérelmek akkor is ott vannak, ha éppen nem érezzük konkrétan a szorításukat. A tervem, hogy kiírom magamból ezeket a történeteket. Anyám mondta mindig, ő fészekből kiesett fióka, utalva ezzel arra, hogy egy másik országban kellett újrakezdeni az életüket. Én ennek a fiókának vagyok a fiókája. Sok megdöbbentő dologra bukkantam rá, amióta  Józsefvárosban élek. Ilyen a Népszínház utcai ház is, ahol dédapámék laktak 1900-ban. Kiderült, az ő nyomdokaikon járok nap mint nap! Bár korábban is ismertem ilyen történeteket, és annak idején szinte magamba szívtam őket, de leírni sosem tudtam. Most viszont már úgy érzem, végre sikerült feloldani magamban ezt a gátat.

Címkép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.