Powered by RedCircle
„Nem tiszta még az érintettek fejében sem, hogy mikortól nevezünk valamit mozaikcsaládnak. Hogy például ha csak az egyik felnőttnek van gyereke korábbi kapcsolatából, már annak számít-e – de egyébként igen. Az én definícióm szerint, ha van egy pár, ahol valamelyiküknek már van egy vagy több gyermeke korábbi kapcsolatából, az mozaikcsaládnak számít, csak nem mindegy, hogy a kapcsolat építése során a szülő-gyerek kapcsolatból vagy a párkapcsolatból indulunk ki”, mondja a Csakugyanban Bogár Zsuzsa tanácsadó, szakpszichológus, pár- és családterapeuta, a Mozaikcsalád Központ létrehozója.
„Nekem a gyerekem az első”, szokott elhangozni. Ilyen esetekben az ismerkedésnél sokszor elvész a párkapcsolat. Pedig a legfontosabb érdeke a gyereknek is, hogy harmónikus párkapcsolatban éljen a szülő, magyarázza a szakpszichológus, aki szerint egy mozaikcsalád esetében nem a régi házhoz toldunk új szobákat, hanem egy teljesen újat építünk, és a rendszernek minden esetben a két felnőtt kapcsolata kell, hogy az alapja legyen, nem pedig valamelyik szülőnek a gyerekéhez való viszonya.
A mozaikcsalád első lépése azonban a válás: „A válás elgyászolása is szükséges ahhoz, hogy jó mozaikcsalád alakulhasson ki. Ez a gyerekre is igaz, de gyakran arról is szó van, hogy a gyerek érzi a szülő szorongását attól, ha elutasító lesz az új kapcsolattal szemben. Mivel érzi a félelmeket, ellenáll, a szülő még jobban megijed, és ez egy spirált képez így.”
Bogár Zsuzsa úgy véli,
„egy jó válás nem nyomorítja meg a gyerekek lelkivilágát, az egy krízis, amiből sok van az életben, és amiből tanulni is lehet”.
A válásterápia azért fontos, hogy később valóban új kapcsolatot alakíthassunk ki, és ne ismételjük a régit, az elgyászolt történések a múlt részeivé válhassanak. Azért nehéz viszont, mert gyakran nem akar mindkét fél részt venni benne, és mert a két szereplő sok esetben a feldolgozás teljesen más szakaszában van. „A veszteségfeldolgozás fontos része, hogy megértsük, mi történt velünk, hogy jutottunk el idáig”, mondja a pszichológus.
„Bármit csinálok válás után, ha érzi a gyerekem, hogy önazonos vagyok, stabil és nyugodt, akkor ő is ugyanezzel a stabilitással fog tudni ehhez a helyzethez alkalmazkodni. Ha dilemmázok, szorongok és folyton bocsánatot kérek a gyerektől, akkor ő is ellenáll, tünetel, ami a szülőben újabb feszültséget gerjeszt.”
Mozaikcsalád viszont csak nagy tudatossággal építhető, és erős párkapcsolat az alapja, amelyben meg lehet beszélni a problémákat akár a másik gyerekével kapcsolatban is. „Ha együtt vállaljuk ezt a családformát, akkor minden probléma közös probléma”, magyarázza a családterapeuta.
„Nem attól lesz jobban a gyerek, hogy egy hagyományos család része, hanem attól, milyen az a rendszer, amelyikben él.
Ha egy hagyományos család rosszul működik, az sokkal rosszabb egy gyereknek, mint egy jól működő mozaikcsalád. Azon múlik az egész, hogyan működnek a rendszerek.”
Az adásból kiderül még, hogy
- melyek a fő félelmek egy mozaikcsalád kialakulásakor;
- milyen a nagyon rosszul értelmezett „jó válás”;
- miért nem jó, ha nagyon jóban vagyunk válás után és a gyerek azt csinál, amit akar, nincsenek keretek meg határok a két család között;
- előfordulhat-e, hogy a válás után húsz évvel is van értelme elmenni válásterápiára;
- baj-e, ha vannak gyerekek, akiknek előjoga van másokkal szemben, és mikor nem;
- mi a helyzet, ha nem működik a kapcsolat az új pár és a gyerekek között;
- mekkora bűntudatunk legyen, ha úgy érezzük, nem tudjuk szeretni a másik gyerekét.
Ha tetszett az adás, iratkozzon fel csatornáinkra, hogy mindig értesüljön a legújabb beszélgetésekről! Fent vagyunk a Spotifyon, az Apple Podcasts és a YouTube felületein.
Fotók: Mile Máté