A vérmes képviselő-testületi üléseket nézve eljátszhat az ember a gondolattal, hogy az elhangzó személyeskedéseket lehetne másképp is intézni: játsszák le kint, egymás közt. Van is ennek hagyománya: a válogatott becsmérlésekre régen párbajkihívással reagált a sértett fél. És ebben bizony a parlamenti képviselők élen jártak, köztük a Horánszky utca névadója is.
Horánszky Nándor (1838–1902) Egerből került Budapestre, jogot tanult, 1861-ben került Szolnokra, ahol az ítélőtáblán törvényszéki bíró lett. Majd ügyvédként praktizált és a szolnoki közélet aktív tagjaként, a helyi iskolaszék és a polgári kaszinó elnökeként lépett politikusi pályára. 1872-ben választották meg országgyűlési képviselőnek balközép programmal. Később otthagyta a Balközép Pártot, és a Szabadelvű Párt jelöltjeként ismét bizalmat szavaztak neki a választók.
Képviselőként híres volt parlamenti beszédeiről, az ellenzéknek nemcsak szószólója, de formálisan is a vezetője volt. Jelentőségét jelzi, hogy Kossuth Lajos 1894-es temetésén Jókai Mór és Hermann Ottó mellett ő volt a harmadik, aki beszédet mondott.
A Sándor (ma Bródy Sándor) utcai képviselőházban (ma Olasz Intézet) általános volt, hogy a képviselők súlyos sértésekkel dobálóztak. Elégtételt pedig, a riposztokon túl, párbajjal vettek, és ez egészen az 1930-as évekig dívott, noha a törvény tiltotta. Ám egy öntudatos polgár vagy arisztokrata számára a becsület fontosabb volt, mint holmi törvények.
Így fordult elő, hogy 1891-ben Horánszky és korábbi párttársa között párbajközeli helyzet alakult ki. A Józsefvárost képviselő Szilágyi Dezső belépett a kormányzópártba és igazságügyminiszteri posztot vállalt. „Pártfordulására” Horánszky nyilvánosan megszólta, hogy az egyéni érvényesülésért könnyen váltogat elvet és pártot. Ezt Szilágyi visszautasította, és Horánszky állításait valótlannak nevezte, aki ezt sértésnek vette, és fegyveres elégtételt követelt.
Úgy tűnt, a párbaj marad az egyetlen megoldás, azonban ehhez Szilágyinak ideiglenes felmentésért kellett volna fordulnia az uralkodóhoz. Végül háromnapos tanácskozás után sikerült a helyzetet elsimítani a párbajsegédek segítségével, miután megállapították, nem történt becsületsértés, így elégtételnek helye nincs.
Máshogy alakult a következő eset, amikor Horánszky 1898 végén magával a miniszterelnökkel került szóváltásba. Az ellenzék technikai obstrukcióval (a parlamenti munka ellehetetlenítésével) igyekezett Bánffy Dezső miniszterelnököt lemondásra kényszeríteni. Horánszky azt mondta Bánffyról,
„meg vagyok győződve, hogy nincsen az országnak olyan kaszinója vagy olvasóköre, amely ilyen tagot a maga kebelében megtűrne”.
A miniszterelnök nyílt levélben válaszolt, melyet a sajtóban is megjelentetett:
„Eljárása sem jogos, sem tisztességes, sem férfias nem volt. Előre megfontolt ravasz fondorlatok kieszelésével üres sértegetésre csakis a magát a megtorlástól mentesnek képzelő gyáva ember képes.”
Erre Horánszky ismét fegyveres elégtételt követelt, amire végül december 29-én délelőtt 11-kor került sor egy közeli laktanyában pisztollyal, két körben, 25 lépés távolságból. Az első körben „a pisztoly magasra röpítette a golyót” mindkét fél lövésénél. Helycsere után
„a lövések már egyenesebb irányban haladtak, de célt tévesztettek és a lovagló iskola deszkafalába fúródtak, irányukban csak keveset térve el a párbajozóktól”.
Ezután a segédek a párbajt befejezettnek nyilvánították, az orvosok konstatálták a sértetlenséget, a felek azonban nem békültek ki.
A párbaj után a képviselőházban ujjongás fogadta Horánszkyt, de Bánffyt is, aki előtte még hazament a feleségéhez. A szemtanúk egybehangzóan fogadkoztak: a harmadszori lövésnél már biztosan eltalálták volna egymást. 1902-es hirtelen halála után azonnal Horánszkyról nevezték el a Zerge utcát, ahol élt. Az utca egy ideig, 1951 és 1991 között Makarenko nevét viselte. Horánszky síremléke a Fiumei úti sírkertben áll.
Címlapi kép: Pixabay
