K13 – új ebédlő és bár a Bródyban

2023. március 09.

„A vendégek majd eldöntik, mi lesz a helyből”

Étterem és bár érkezett a megszűnt koreai étterem helyére a Bródy Sándor utcába. A K13-ban már beindult az ebédmenüztetés, a konyha megbízhatónak tűnik, hamarosan pedig bárral is bővül, ahol később koncertek is lehetnek.

A Bródy Sándor utca 13. alatt korábban elegánsnak mondható koreai étterem működött, most újra nyitva, egy étterem-bár vette át a helyét. „Egy hete, március elején nyitottunk” – mondja Magyar Brigitta, a K13 üzletvezetője.

Az étterem és bár két külön profil. Lássuk az elsőt! Hétfőtől péntekig menüztetést terveznek, fél 12-től délután 3-ig. Mindig lesz kétféle leves a menüben, az egyik húsos, a másik vegetáriánus, ami később teljesen vegán lesz. Ötféle főétel közül lehet választani. Van csirkehúsos (csirkemelles), sertéssel, hallal vagy marhával készült, és persze vega is, ami később szintén vegán lesz, mint a leves. Ami mindennap biztosan kapható lesz, az a rántott hús és a rántott sajt, a párolt rizs és a hasábburgonya. Az árak kedvezőek: egy komplett ebéd kijön 2000 forintból.

Teszteltünk egy menüt, hogy érdemben számoljunk be az étel minőségéről – nem csalódtunk. Currys csirkelevest kaptunk és egy tál rántott húst zöldséges bulgurral. Nemcsak finom volt, de az adag méretére sem lehetett panaszunk, nagyobb étvágyúak is bőven jóllaknak a menüvel.

Ez tehát az éttermi profil.

A tervek szerint már március közepétől bárrá vedlik át délután háromtól az étterem. Most még az előkészületek zajlanak, de gyorsan fejlődik a hely. A jövő héttől beépített pult és új polcok várják majd a vendégeket, érkezik az új kávégép is, lesz sörcsap, és szélesedik a választék is. Enni is lehet majd, a vendégeket pizza, hamburger, wrap várja.

Az evés-ivás mellett játszani is lehet majd: lesz dartsgép, társasjátékok, többféle kártya. Szeretnének élőzenés esteket is tartani majd, de Magyar Brigitta szerint úgyis minden helyet a vendégek alakítanak ki. „Mi akarhatunk valamit, de majd az idejövő vendégkör kialakítja, hogy mi lesz a helyből. Az a lényeg, hogy szívesen jöjjenek.”

És kikre is számít a K13 vendégként? A sok környékbeli iskola, egyetem és kollégium miatt leginkább a diákokra, de persze mindenkit várnak szeretettel, mondja az üzletvezető.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.