„A természeti törvények univerzalitása frenetikus élmény”

2026. február 17.

A Vénusz áramlásain át a klezmerig​

Vincze Miklós fizikus, űrkutató, józsefvárosi lakos még kölyökkorában látta az Apollo 13 című filmet, és onnantól kezdve nem volt megállás: az űrhajózás, űrkutatás, az univerzum keletkezése iránt kialakult olthatatlan érdeklődése végleg a fizikusi pályára lőtte. A kutatóval laboratóriumában beszéltünk áramlatokról, klímáról, annak változásáról, valamint a zenéről.

Vincze Miklós 1996-ban prospektusokat kért a NASA-tól, a válaszban nem igazán bízott, de aztán csöngettek. „Egy vaskos csomaggal jött a postás bácsi, ami tele volt az akkor zajló Space Shuttle űrrepülőgép-program minden részletét és finomságát kitárgyaló fantasztikus szóróanyaggal.”

Többször megismételte az akciót, de más szál is létesült a történetben. „Kiderült, hogy Magyarországon is van űrkutatási diákpályázat, amin rendszeres résztvevő lettem, ennek eredményeként elmehettem a NASA űrtáborába Alabamába, ami egy leegyszerűsített kis űrhajós képzés volt.”

Tanulmányai elvégzése után a bolygóléptékű áramlások, bolygólégkörök kutatása felé fordult, az ELTE Anyagfizikai Tanszékének docenseként a Föld klímarendszerének laboratóriumi modellezésével foglalkozik, ezekért a kutatásokért 2017-ben Junior Prima-díjban részesült. „Itt van egy forgó tartály. Egyik részét fűtjük, ez mondjuk az Egyenlítő, a másik felét hűtjük, az legyen az Északi-sark, vizet töltök bele, és nézzük, hogy ez a víz hogyan fog áramlani” – magyarázza el dióhéjban nekünk, laikusoknak a módszert.

Mára Vincze Miklós kutatásainak tárgya igazán univerzális léptéket öltött, jelenleg a Vénusz légkörét vizsgálja. „Arra hajtunk, hogy megértsük, hogyan van az, hogy a Vénusz nagyon lassan fordul meg a tengelye körül, ám a légköre hatvanszor gyorsabban megy körbe.” Szerinte egy másik bolygót vizsgálni nem csupán intellektuális játék. „A Földünkről is sokat tanulhatunk abból, hogy a bizonyos szempontból hasonló bolygók miként működnek, fejlődtek, ez olyan, mintha egy párhuzamosan zajló kísérlet zajlana a Naprendszerben.” A különböző áramlástanokban való megmerítkezés természetesen határos a klímát illető kérdésekkel is, azonban Vincze Miklós a klímaszorongás okait sem megerősíteni, sem cáfolni nem óhajtja. „A klímaelőrejelzési modelleknek az a nagy hibája, hogy míg a gobális átlagokat elég pontosan előrejelzik, de lokálisan, tehát mondjuk Józsefvárosban milyen időjárás várható, abban nagyon szórnak, túl sok a változó. Attól még, hogy melegszik a bolygó – mert melegszik, ez biztos –, az is előfordulhat, hogy lokális lehűlés következik be valahol.”

Azért is ódzkodik a jóslásoktól, mert a klíma kérdése nemcsak tudomány, hanem politika is. „Érthető, hogy azt várják a kutatóktól, mondják meg, most a 7 szűk esztendő jön, vagy épp a bőség 2 éve jön, de a tudomány sajnos nem így működik. Hiába várják azt, hogy mondjuk meg, hogy a zöldítési tervekben narancsfákat kell-e ültetni a II. János Pál pápa térre, vagy hidegtűrő fajokat.”

Vincze Miklós nagy kedvvel és a figyelmet megragadóan beszél szakterületéről, a nagyközönség számos érdekfeszítő ismeretterjesztő előadásában merülhet el a YouTube-on, de itt szűkös a hely belemerülnünk a részletekbe, annál is inkább, mert nem mehetünk el szó nélkül a hobbija mellett sem, melyet szintén magas szinten művel, ez pedig a zenélés.

Vincze Miklós kiváló énekes és ütőhangszeres, ebbéli képességét pedig a Ruach nevű világzenei formációban láthatjuk kibontakoztatni. „A klezmer zenétől kezdve az argentin tangón át, a balkáni páratlan ritmusok világán keresztül a latinos, szefárdos ízekig mindent játszunk.” Egyik kedvenc akciója Elek Judit „És a halottak újra énekelnek…” című könyv CD-projektjének életre keltése volt. „Rekreáltunk olyan Máramarosban gyűjtött haszid zsidó dalokat, amiket Eisikovits Miksa kolozsvári zenetudós gyűjtött be. Tudjuk, hogy itt minden zsidót elpusztítottak, és azt gondoltuk, van valamiféle felelősségünk megőrizni ezt az örökséget.”

Vincze Miklós tehát énekel, dobol és tovább végzi kutatásait az ELTE TTK Kármán Laboratóriumában, a téma kimeríthetetlen. „Fantasztikus dolog, hogy az ember lát a laborban egy pici ciklont, amit ha összehasonlítunk a műholdképpel, azt látjuk, a két jelenség teljesen hasonló. A természeti törvények univerzalitása, ahogy az arcunkba vágja magát, frenetikus élmény.”

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.