Tavaly Rácz Norbert, azaz DJ Oldschool Peppino – a VIII. kerület hiphoplegendája – a Balogh Paci-ösztöndíjra pályázva fogalmazta meg a tervet: lemezt csinálnak a gyerekekkel, akikkel már addig is foglalkozott. A YoCityAngels-projekt keretében elkészült album a Trottel Recordsnál jelenik meg várhatóan április elején. Az ismét élettel megtelt Romano Kherben mintegy 10 fiatal állt színpadra a FiDo Ifjúsági Központból – köztük Maily Zara, akinek Levél apámnak című száma annak idején meggyőzte Peppinót arról, hogy mindent bele kell adnia ebbe a projektbe.

„Meghallottam azt a számot, és éreztem, hogy ezt valahogy nagyobb hangon kell megszólaltatni” – mondja Peppino. A dal egy hátrányos helyzetű fiatal levele az apjának, aki elhagyta: szövegorientált, szívhez szóló, mindenféle mesterkéltségtől mentes. Peppino szerint ez az egész projekt lényege: nem a csillogás, hanem az, amit a zene ki tud mondani. A jellemformálás szó visszatér nála, ahányszor csak a projektről beszél – és nem üres zsargonként használja.

Peppino 3 évvel ezelőtt egy súlyos betegség után fogott bele a projektbe. A Covid után 2 trombózist kapott, munkanélküli lett, és szinte teljesen összeomlott. Régi vonzalma a hiphophoz – 1979 óta hallgat rapzenét, évekig volt rezidens DJ fellépéseken és bulikban – ekkor érlelt konkrét tervet: klubot csinál. A YoCityAngels brand ekkor született; előbb a Kesztyűgyárban próbálkozott, de néhány hónap után feladta, mert nem volt elég vállalkozó kedvű fiatal. Nyáron aztán átköltözött a FiDóba, ahol a Tilos Rádió 7térítő műsorából – és máshonnan is – jól ismert Dávid Ferenc rádiós szakkört tartott józsefvárosi fiataloknak.

„A gyerekek eleinte úgy néztek rám, hogy ki ez az ember” – mondja Peppino nevetve. Az első időszak nem volt súrlódásmentes. Össze is veszett Ferivel – a szókimondás kérdésén. Peppino nem tudta elfogadni, hogy a műsorban nyolcéves gyerekek trágárul beszélnek. „Mondom, ez a hiphop? Nem, nem ez.” Végül leültek a srácokkal, és megbeszélték ezt is, mint annyi minden mást.

Feri és Peppino azóta is minden hétfőn ott van a FiDóban. A kettőjük szerepe jól kiegészíti egymást: Peppino a józsefvárosi, autentikus „bátyja karakter”, akinek kerületi jelenléte kikezdhetetlen (keveseknek van jól látható VIII tetkója); Feri pedig a szociológiai és pedagógiai tudást hozza. „Ferivel nagyon jól kiegészítjük egymást: nekem lelkem van hozzá, meg vízióim, neki meg szak- és technikai tudása” – mondja Peppino.

A hétfői fidós találkozók struktúrája mára jól kialakult, 5 órakor bepakolják a cuccot, és következik a kétórás rádióműsor: zenék, ajánlók, aktuális hírek, freestyle-session. Peppino hoz 3 számot, Feri hoz egy újat, együtt kibeszélik a résztvevőkkel. Van, amikor vendégeket is hívnak – a magyar hiphop hiteles szereplőit –, mostanra a közösségi ritmus önmagában is tart. A FiDo stúdiójában Ulicza Ákos és Mizo (Oláh-Molnár Edmond) segíti a fiatalokat technikai oldalon; a fiataloknak be van osztva a stúdióidejük, napközben is rögzíthetnek dalokat, szinte éjjel-nappal ott vannak.

A 4 hétfőből az egyiket „körnek” nevezik – ez egy klasszikus csoportterápiás szituáció. Ilyenkor félreteszik a mikrofont, leülnek, és azt beszélik meg, ami valóban foglalkoztatja a fiatalokat, akik többnyire környékbeli fiúk. Például azt, hogy mit jelent sikeresnek lenni. Hogy mit éreztek, amikor kimentek az X-Faktorba – mert ketten tényleg elmentek, és megtapasztalták, milyen visszatérni a rivaldafényből. Hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz, miből van konfliktus közöttük, és az hogyan szüntethető meg. „Mi direkt nem vagyunk tehetségkutató, és nem a tehetséget keressük” – mondja Feri.

A kör nem magától jött létre: az ötletet maguk a srácok adták. Az egyik foglalkozáson visszajelezték, hogy nem felnőtt-gyerek viszonyt szeretnének, hanem afféle „artist és artist közötti”, mellérendelő kapcsolatot. „Elfogadtuk, és nekünk is kellett fejlődni ebben” – mondja Feri. Ezzel pedig a fiatalok hozzáállása és a légkör is megváltozott.

Feri szerint a folyamat legfontosabb és legnehezebb rétege szociológiai természetű. Ezeknek a fiataloknak az életét alapvetően az elutasítottság határozza meg – bölcsődétől kezdve az iskolán keresztül. Aki ebben nőtt fel, annak minden egyes visszajelzésnél már ott van az elvárás, hogy majd biztosan jön az elutasítás. Feri egyébként rengeteg fiatallal foglalkozik – a Kék Pont munkatársaként már több mint egy évtizede dolgozik hátrányos helyzetű fiatalokkal.

„Mi ezt az elutasítottságot tudatosan kezdjük lebontani. Mindig elmondjuk nekik, hogy nagyon jó, amit csinálnak. Soha nem azt, hogy ez nem elég jó – legfeljebb azt, hogy próbáld máshogy, de azt is úgy mondjuk nekik, hogy nagyon jó vagy.” Peppino is megtanulta ezt – Feritől –, bár nem volt számára természetes. „Nekem is volt egy elgondolkodtató időszak, amikor azt hittem, hogy majd én ilyen tanár bácsi leszek. Rájöttem, hogy nem ez kell ide. Szívvel kell hozzájuk idomulni.”

A közösség nyitott: vannak köztük romák és nem romák, és Peppino fontosnak tartja, hogy ez természetes legyen. Egy közös van: a hiphop, a zene, a rappelés. „Én ezt az atmoszférát megteremtem a zenékkel, a beszédemmel, a jelenléttel.” A drogprevenció sem hirdetmény formájában van jelen, hanem a közeg természetéből fakad. Tudatosan hívtak el egy felépülőben lévő fiatalt is – Amót, aki véleményem szerint az est legtehetségesebb fellépője volt. A pénteki lemezbemutató végén tartott „szabad mikrofon blokkban”, ami az est csúcspontja lett, ez meg is mutatkozott. A nézőtérről is csatlakoztak páran, és elég hamar beindult a zenére szövegelés, ott azért már szókimondóbban is. Tisztára olyan feeling volt nekem, mint amilyet jó húsz éve a Kultiplex-beli bulikon tapasztaltam.

De azért még van hová fejlődniük a fiataloknak: a kész saját dalokat playbackről tolták, mert a szövegeket nem tudták még annyira magabiztosan, hogy a színpadon is gördülékenyen és felszabadultan adják elő. Ez nem tátogás volt – a zenei alap mellett az éneksáv is szólt, így ha egy sor nem ugrott be, nem akadt meg az előadás. A freestyle viszont megmutatta, mi van ezekben a fiatalokban – még akkor is, ha köztudott, hogy a hazai hiphopban a freestyle sokszor előre kitalált elemekből építkezik. Érdekes volt az is, hogy a freestyle blokk mennyire más zenei alapokon működött, mint a saját dalok, amelyek inkább a hiphop mai, dallamosabb – és szerintem unalmasabb – vonulataihoz igazodtak.

Feri maga is elismeri, hogy a playbackezés azért gáz volt, de hozzáteszi: „Arra kellett felépíteni az egész estet, hogy eljussunk a freestyle-ig. Addig össze kellett csavarozni. Az oldódás nem jön magától.”

Ezek a fiatalok már alig hallgatnak klasszikus magyar underground rapot – nem Kriminal Beatset vagy Naftát hallgatnak, hanem GWM-et és a saját kedvenceiket. A rappelés mégis kijön belőlük szinte bármilyen közegben. Dávid Ferenc szerint ennek az a magyarázata, hogy a zenei hagyományok egyszerűen átjárják ezeknek a fiataloknak az életét.

Azonnal hozzányúlnak mindenhez, ami hangot ad.”

Ugyanakkor tisztán látja a határokat is. Magyarul rappelni nehéz: nem elég az ütemérzék, árnyaltan kell tudni fogalmazni, ehhez pedig kellene az iskolai írás-olvasás alapja, ami sok esetben hiányos. Az sem véletlen, hogy a legelismertebb sikeres magyar hiphoperek sokszor középosztályi környezetből érkeznek, gyakran pedagógus szülővel, sokkal komolyabb kulturális tőkével.

„Ez a legnehezebb pont. Ahol a leglassabban haladunk. Fél óra freestyle után elfogy a lendület” – az est végén is így volt –, de Peppino szerint, ami szívből jön, az formális tanulás nélkül is megtalálja a formáját előbb-utóbb.

A jó freestyle-os egyébként ritkaság Magyarországon, Peppino szerint az Animal Cannibals-alapító Qka MC az, aki valóban improvizál, nem előre megírt sorokat ad elő álcázva – mellette az MC Gőz-féle régi generáció az, amelyik igazán jól tudja ezt művelni. Épp ezért tartja különlegesnek, ami a FiDóban kialakult: a fiatalok egyre inkább egymásra figyelnek a freestyle során, nem lenyomni akarják egymást, hanem egységet alkotnak.

A mentorpáros szerint ez az egy év főpróba volt, amelyből rengeteget tanultak. A lemez elkészítésének folyamata legalább annyit adott, mint a végeredmény: megtapasztalták, hol van konfliktus, hol kell lassítani, mire van szükségük a fiataloknak azon túl, ami zeneileg nyilvánvaló.

A következő konkrét feladat az Artisjusnál való regisztráció lenne: hogy a daloknak legyen bejegyzett szerzője és előadója, hogy akár a Dikh Rádión vagy a Base FM-en is le tudják játszani őket – mert minőségileg a felvételek abszolút megfelelnek annak a repertoárnak. Csakhogy a srácok nagy része 18 év alatti, tehát szülői aláírás kell, és Dávid Ferenc nem látja maga előtt, hogyan érkeznének vissza a papírok időben aláírva. „Ezek persze nem megugorhatatlanok, de rengeteg energiát elvisznek” – mondja, és nevet.

A hosszú távú cél változatlan: a FiDo legyen a józsefvárosi rap- és hiphop-élet középpontja. Peppino egy kisebb hiphopfesztivált is szeretne rendezni – rappelés, graffiti, drogprevenció egy helyen. „Érdemben 3 év után lesznek majd igazán nagy eredmények” – mondja Dávid Ferenc. Visszatekertek a sebességből, mert egy ponton a srácok elkezdtek felfuvalkodni a figyelemtől. Most újra az alapoknál tartanak, de az alap szilárd, és jól haladnak.

És hogy mi okozza a legnagyobb izgalmat? „Ott vagy a tűznél” – foglalja össze Feri. „Nem az van, hogy meglátok valamit, ami már átment egy csomó szűrőn, hanem

Fotók: Erdős László