Az első napon, szerdán és pénteken látogattam ki az idei Szigetre. A baráti társaság, akikkel voltam, igyekezett a lehetőségekhez mérten fenntartható módon élni, így bőven volt nálunk félliteres és kis méretű repohár is a korábbi ilyen-olyan fesztiválok és koncertek hagyatékaként. Hogy meglepő módon-e, azt döntse el mindenki maga, de nem fogadták el a szigeten, így a már meglévők mellé – a fenntarthatóság jegyében – újabbakat vehettünk magunkhoz.

Habverés

A fesztiválra egyébként könnyen be lehetett jutni, a K-hídtól körülbelül fél óra séta volt a Sziget-strand, így a hangulatos tanqueray udvar is, ahol hosszas délutáni sorban állás után egyikőnk csak 2 dl sört kapott a félliteres poharába a 3 dl hab mellé. Már ekkor feltűnt a mérnök vénával rendelkező barátomnak, hogy valami nem stimmelhet a pohárral (sem), de erről majd később.

A hiányzó 3 dl-t pótolták, és indultunk is körbenézni, na meg a Duckshell-koncertre – róluk szintén később. A világosban volt lehetőség nézelődni, a legtöbb fesztiválozó a 18 és 30 év közötti korosztályba esett, de idén is voltak gyerekkel érkező családosok is. A 25 alatti lányok nagy része mintha a 2000-es évek Bravo magazinjából léptek volna ki – színes napszemüvegek, műanyag gyűrűk, csillogó hajtincsek.

A trapéznadrág is újból sláger a bumszli cipővel, na meg a csillámpor mindenhol. Egy kicsit más stílust képviselő, szemet magára vonzó trend is megfigyelhető volt: a franciabugyi-top kombináció, amire rávettek egy réteg, főleg fekete és csillogós hálót vagy tüllt, ami – hát mondjuk úgy, hogy takarta – a testrészeket. Külföldi fesztiválozók előszeretettel hordtak valamilyen egyenszettet.

Az árakról csak egy pár szóban: lehetett venni dobozos sört úgy 1600 Ft-ért, csapoltat 1200 körül, plusz a pohár, a fröccsök is ezer és kétezer között mozogtak árban, az unicum pedig 1900 volt. A kajálást gyakorlatilag egy kivétellel lehetett megúszni 4000 alatt, ha hot dogot választott magának az ember – 2000-ért.

Korda Gyuri vs. Dua Lipa

Lassan kezdődött a szerdai nagyszínpados úgynevezett headliner, vagyis az esti fő attrakció: Dua Lipa. Ahogy gyűlünk egyre nagyobb a por is, a napszemüvegek lencséjén például lassan ujjnyi vastagon. A koncert profi volt, semmi hiba, minden tűpontosan a helyén. A modellmúlttal rendelkező popdíva harisnyában és bodyban uralta a women’secret bemutatóra emlékeztető show-t. Nagyjából középen álltunk, de az az igazi koncertélmény nem ragadott magával. Ennek oka lehet, hogy kifejezetten halk volt az egész koncert, és az én ízlésemnek sótlan.

Az összes rádióból ismert száma lement az okkal ismeretlenekkel együtt. A színpadon a táncosok kitettek magukért, mi a közönségben, legalábbis ahol én álltam, ellötyögtünk, de a nagybetűs énekes és előadók körébe Dua Lipa továbbra sem tartozik. (Meglepve olvastam egyébként egyes lapok cikkeit, miszerint az énekesnő korunk első számú popdívája és a többi; lehetséges, hogy ők komolyan vették a sajtóregisztrációs lapon kitöltendő kérdést arról, hogyan fogod promotálni a fesztivált.)

Éles váltásnak és igen jó ötletnek tűnt, hogy az utána következő Korda Gyuri–Balázs Klári koncertre vetődjünk át. Hamar kiderült, ezt nemcsak mi gondoltuk így, hanem gyakorlatilag az összes szerdai napon a Szigeten tartózkodó magyar. Durván alulbecsülték a Korda–Balázs páros ma is tündöklő csillagegyüttesét.

A Sláger FM színpad közelébe sem jutottunk, a színpad előtt, mellett minden irányba beállt a tömeg. Az út másik oldalán sorakozó food truckok mellett a szürkével borított sátrak előtt és között volt még némi hely a földön a porban, oda behúzódott pár leleményes, így halkan, de hallhattuk felcsendülni a Repteret. Sokan háborogtak körülöttünk, hogy már nem ez az első olyan fesztivál, ahol nem mérték fel a híres magyar páros népszerűségét, máskor is sikerült őket egy közepes méretű színpadra tenni, amihez szintén nem lehetett odaférni.

Az ausztrál vidéki élet szépségei

Ha Sziget, akkor Colosseum, és az úgynevezett veretés elmaradhatatlan. Szerdán a techno egyik nagyasszonya, az orosz származású Nina Kraviz állt a keverőpult mögött. Kitartásunknak köszönhetően bejutottunk a félig nyitott, félig zárt színpadhoz, ahol igazán jó zene ment. Onnan tudom, hogy Nina Kraviz egy jó DJ. Egyébként sajnos itt sem lehetett sokat hallani a zenéből, így viszont legalább sokat megtudhattam országukról a mellettünk topogó ausztrál baráti társaságtól.

Ilyen például, hogy a nagyvárosokból nem valós veszély, hogy óriáspókok másznak be a lakásokba, vagy kígyó ugrik ki a vécékagylóból, az ugyanis csak vidéken jellemző… Ha már a külföldieknél tartunk, akkor legtöbb nem magyar szót angolul vagy hollandul hallottam, de voltak franciául beszélők, és spanyol ajkúak is a fesztiválozók között.

Hogy miért nem locsolták a fesztivál útjait, járdáit, koncerthelyszíneit, az egyelőre nem derült ki sehonnan, vagy hogy miért nem raktak le több műanyag padlót, ami azt lefogja (vagy hogy a halk koncertek elvették-e a fesztiválozók kedvét a jövő évi Szigettől). Mindezek ellenére, ha jó a társaság, akkor jó a hangulat, ezzel mi, és láthatóan mások is így voltak.

Pénteken sztárparádé volt, először Stromae, aztán Justin Bieber lépett színpadra. Stromae egy belga énekes, dalszerző, a hiphop, a pop és az elektronikus zenék keveredéséből órási slágerek születtek tőle, melyekből sokat hallhatott is mindenki, aki ott volt még világosban a Nagyszínpadnál fél nyolckor. Az énekes egy one-man-show-t csinált, a közönség vele énekelt – franciául – és táncolt. A dalszövegei egyébként meglehetősen eredetiek, a társadalom különböző rétegeit szólítják meg. Az énekes láthatóan élvezte a koncertet, ami a közönségre is nagy hatással volt. Az a bizonyos Sziget-élmény megérkezett.

Majd nemsokára Justin Bieber is, aki remélhetőleg nem betegsége miatt volt annyira bágyadt… Arra nem lehet panasza senkinek, hogy nem nyomott le lelkiismeretesen egy igazán hosszú, éneklős, néhol táncolós show-t, mégis valahogy erőtlen volt az egész. Úgy koncert közepe felé két szép, de kicsit öncélúnak ható melankolikus dalt követően egy igazán hosszú akusztikus rész következett, ahol velem együtt többen is zavarodottan álltak, hogy vajon itt van-e a vége a koncertnek, vagy hogy hova fog ez kifutni egyáltalán. A zenekar gitárosai és dobosa indokolatlan fej- és hajrázós átéléssel játszották végig a középszerű hangszeres részt. Sokan el is mentek. A vége felé még lement pár nagy sláger, amiket imádott a közönség, ilyen volt a Peaches is, az egyébként telt házas rendezvényen.

Fenntarthatóság és átverés?

Korábban említett mérnök barátom nem volt rest csütörtökön a hazaszállított repoharak űrtartalmát megmérni – ugyebár nem lehetett őket visszaváltani, így a huszonnyolcadik fenntartható-pohár is bekerült a háztartásba. Szóval videón küldte, ahogy kiméri az 5 decilitert, majd elkezdi beletölteni a szigetes pohárba: a pohár csurig tele, a kancsó alján viszont még maradt egy kevés víz. Tehát a teljesen tele (nem a jelzésig) töltik a poharunk, kapunk jóindulattal fél liter üdítőt. Voltak egyébként 4 decis poharak is, ezért azt is leteszteltük; a mérő kancsóból kitöltött 4 dl víz szemmel láthatóan túlment a műanyag pohár 4 decis jelzésénél.

Nyitókép: Rebró Fanni