„Egy lépcsőház ideálisabb tér egy plasztikának, mint egy kiállítóterem. Itt teljesen más szögekből látható a kerámia, fentről is rá lehet nézni a kompozícióra” – mesélte nekünk rögtönzött tárlatvezetésén Szűcs Zsuzsanna keramikusművész, akinek 1991 óta van műterme Józsefvárosban.

A művész korábban sem hagyományos kiállítóterekben képzelte el horgonyzott drótokon felfüggesztett, damilokkal kifeszített tárgyait, elmondása szerint mindig is vonzották az építészeti terek. Művei láthatóak voltak a H13 belső udvarában, a Lőrinc pap tér 3. lakóház udvarán, a Magyar Építőművészek Szövetsége székházának udvarán és a Jézus Szíve Jezsuita templom ritkán megnyitott kertjében, ami a Krúdy Gyula utca felől nyílik. Ezúttal a Bródy Sándor utca 32. lépcsőházában lehetett két hétig megcsodálni a nem mindennapi alkotásokat.

Zsuzsanna elmondta, hogy a lakók először félve fogadták az ötletet, főleg a közös képviselő tartott attól, hogy nagy lesz a jövés-menés a házban, de mikor látták, hogyan épül a kiállítás, megbarátkoztak vele, sőt kifejezetten megszerették a kiállított tárgyakat. „Szóltak a megnyitó után, hogy tudom-e, hogy van egy olyan kerámia, ami csak egy szállal függ, mondom, igen, tudom, annak az a címe, hogy Egyensúly” – mesélte mosolyogva Zsuzsanna.  

A kiállított kerámiák samottból készülnek, ami sokkal keményebb, szilárdabb anyag, mint a sima agyag, 1250 fokon égetik ki. A máztalan plasztikák színeit oxidfestékek, földfestékek adják, amik a megmunkálás során az anyagba gyúrva kerülnek a kerámiába, ezzel organikus hatást keltve. A felfüggesztéshez szükséges illesztési pontokat még nyersen kell kialakítsa a művész.

Tehát már a formáláskor megszületik, hogy körülbelül milyen nézőpontokból szeretné Szűcs láttatni a tárgyakat. Az alkotási folyamat ezen a ponton nem ér véget: ha megvan a „kiállítótér”, pontosan meg kell tervezni a plasztikák felfüggesztett elhelyezését, majd érkezhet az alpinista csapat.

„Nagyon sokan különböző asszociációkat társítanak a kerámiákhoz. Van, aki halakra vagy egy nagy cetre gondol. Volt, aki azt mondta, olyan, mintha az őszi faleveleket fújná föl a szél. Egy másik szoborról meg mindig egy koponya jut valakinek az eszébe. Érdekes ezt hallgatni és jobb, mintha szájbarágósan megmondanám, mit ábrázol egy-egy szobor.”

Fotók: Huszár Boglárka