A Semmelweis Egyetem (SE) Egészségtudományi Kara (ETK) a második legnagyobb az egyetem karai közül, rengeteg külföldi hallgató jár ide, és egy olyan épületben találtak otthonra, ami eredetileg nem egyetemi célra épült. A főbejárat a Vas utca 17. alatt van, de van bejárata a Szentkirályi utca 12–14. felől is egy 2022-ben átadott modern épületrészben. Az új épület kívülről is kimagaslóan jó, de ami egészen kiválóvá teszi, az a belső kialakítás és ahogy a régi épületekhez csatlakozik. Évával és Tamással bejártuk az egész épületkomplexumot, és megmutatták, mitől is olyan értékes, ami itt létrejött.

A múlt: Pajor és Hültl

Hogy mi is van itt, lehetetlen megérteni, ha fel nem idézzük a múltat.

A Szentkirályi utca 14. alatt dr. Pajor Sándor Bécsben és Budapesten tanult neurológus 1889-ben, európai tanulmányútjáról hazatérve hozott létre gyógyintézetet. 1906-ban megvette a telek Vas utcára nyíló részét is, ahová Hültl Dezső építészprofesszorral terveztette meg a későbbi Dr. Pajor Szanatórium és Vízgyógyintézetet, ami az ország legnagyobb magángyógyintézete lett. Itt volt először rádiumos kezelés (amit a kései „jogutód”, az 1996-ban megszűnt Balassa kórház vitt tovább), volt fizikoterápia, napfürdők, légfürdők – „akkor minderre az autók nélküli Szentkirályi utca alkalmas volt”, jegyzi meg Bulcsu Tamás.

Hültl Kossuth téri házát mindenki ismeri; az eredetivel egyező stílusban újjáépült rész alatt van a metrókijárat. Az újonnan felhúzott, kívülről régi, belül modern betonépület felfogásbeli ellentéte a Szentkirályi utcai modern kiegészítésnek, jelzi Éva, de annak is, ahogy maga Hültl oldotta meg az ő Vas utcai épületének és a régebben épült Szentkirályi utcai háznak egyesítését. A régi épületen annyit alakított, hogy egységes legyen a megjelenés, de meghagyta a homlokzati vonalak kis eltéréseit.

Hogy miként is helyezkedik el a két utca között a Hültl által egybeépített két épület, a Google térkép nem túl friss műholdas képén még jól látható. A telket csak 3/4 részben foglalja el oly módon, hogy csak a telekhatárok mentén húzódik, és egy nagy kertet vesz körbe középen.

Más lett, de a helyén van

A Szentkirályi utca 14-es egynegyednyi telekrészen egy kisebb épület állt, amit 2000 körül lebontottak, parkolónak használták a helyét. A Semmelweis Egyetem 2018-ban hirdetett nyílt tervpályázatot a beépítésre, amin Bődi Imre és Frikker Zsolt építészek (Studio Fragment Kft.) terve nyert. Az egyébként, hogy a legjobb terv nyert és meg is valósult, Fortvingler Éva szerint igazán pozitív történet, sokszor nem ilyen szerencsések a tervezők.

Az új kari épülettel bezáródott a kert körüli épületek köre, tulajdonképpen most vált teljessé a Pajor-féle elgondolás. A homlokzat rafináltan egyszerű, ritmikusan változó ablakokkal illeszkedik a régi épülethez, de a tervezők az ablakokat kiforgatták dél felé, így a szűk utcából sokkal több fényt enged be, mutatja Éva. A másik nagy ötlet pedig a félkör motívumos bejárat, ami mívességet ad a homlokzatnak.

A mívesség a látszólag egyszerű homlokzat minden részén jelen van, pedig betonnal és acéllemezekkel dolgoztak, a beton azonban üveg simaságú, a lemez finoman áttört, a kar címerét pedig a betonba nyomott kicsi kavicsokkal alakították ki. Tamás arra is felhívja a figyelmet, hogy a bejárat nem szimmetrikus és a kapuzat béletessége milyen elegáns megoldás, akár egy gótikus templom kapuja, csak egyéb díszítés nélkül. És az is izgalmas, hogy az épületen át lehet menni, ami tulajdonképpen mindenkinek szabad, de a hallgatók és a trefortos gimisek, akik ide járnak ebédelni, sokszor át is mennek innen a Vas utcai részbe.

Amikor bementünk, akkor tárult fel igazán, milyen szervesen kapcsolódik az új épületrész a régihez. A közvetlenül mellette álló első szanatóriumépület belül kapcsolódik, a fogadótér teljes szélességében nyílik össze a két épület, és feltárul a belső kert is, ahová ki lehet menni.

Éva arról beszélt, hogy az új épületnek és a Vas utcai rész átriumának kialakítása mennyire hasonló, pedig több mint 100 év választja el a kettőt, a belsőépítészeti megoldások, pl. a mindkét helyen lévő nagy Zsolnay váza emlékeztet rá, hogyan tiszteleg az új a régi előtt.

Amiben nagy eltérés van, azok technikai részletek, ami közül Tamás az akusztikai csillapítást emeli ki. Az új épületben nincs visszhang, a falak elnyelik a hangot, mások beszélgetése nem zavar. A Vas utcai átriumban ugyanakkor, miközben igazán szép, üldögélni nem olyan kellemes, mert mindenki hallja egymást, miközben alig értjük, mit mond a másik. Tamás, ahogy a Mária utcai sétán, most is a környezetpszichológia fontosságát hozza elő: az akusztika, a hangok hatása is nagyon befolyásolja az ember közérzetét. Az új épületnél erre figyeltek, és ez a modern technológiának köszönhető.

Az új épületben a fűtés, légkondicionálás sincs szem előtt, és a tervezők olyan apróságra is gondoltak, mint a folyosó burkolatából kibukó nemesacél szemeteskübli, ez már szinte „építészpornó” a szakmai szleng szerint.

Ennek ​az épületsétának két tanulsága van még. Az egyik, hogy egy cikkben csak a töredékét lehet bemutatni annak, amit láttunk. Ezért arra biztatjuk az olvasót, sétáljon maga is keresztül az épületen, nézze meg, milyen is valójában.

A másik tanulság pedig az, hogy

hanem parkos, kertes részeket hagyva csak alakítunk rajta és harmonikusan egészítjük ki az újjal. Ezt nem lehet nem észrevenni néhány lépéssel a Pázmány Campus környezetre, szomszédságra, városrészre érzéketlen most folyó munkálatai közben.

Fotók: Huszár Boglárka