Tavaly is volt 8FESZT, akkor a Pápa téren zakatolt a bulivonat, hagyományteremtésnek lehetünk tehát szemtanúi a Józsefvárosi Önkormányzat részéről. Apropó nem volt, hacsak az nem, hogy a kerület szorgos népe szórakozhasson kicsinyt kedvenc előadóitól övezve, miközben derűsen receptet cserél, betegségekről és gyógyulásokról számol be, házsártos asszonyokról, link férjekről ventilál, valamint
megdicséri a kis rokon pulyát, hogy milyen szép nagy lett.
Apropó apropó: mégis sikerült találnunk egy ilyet, mégpedig a bulika bejáratánál lufit és ördögpatront – földhöz vágva durran, 50 db/doboz – áruló idős asszony jóvoltából: záróbuli ez, annak a záróbulija, hogy véget ért az iskola.
Így is van, ennek megfelelően a közönség jelentős része igen kis méretű: rengeteg a gyerek, számukra agyagozás, zsonglőrjátszóház, kézművessarok az Uccu Alapítvány jóvoltából, valamint arc – és csillámfestési programok kínálkoztak.
Az arcfestésnél tumultuózus jelenetek játszódtak le, a festőkre hatalmas terhelés nehezedett, ezt több-kevesebb sikerrel bírták is, bár nehéz azzal a kardoskodó anyukával, aki úgy érvel a lánygyerekének kijáró arcfestés megszerzése mellett, hogy „minek fested azt a gyereket, ha fiú”.
Az uccusok egyébként társadalmi üzenettel bíró – elfogadás, mások megismerése – kézműves foglalkozása is nagyon népszerű volt, de mint elmondták, az üzenet kissé elsikkadt, mert „annyira picik voltak a gyerekek”, a feladat így csak annyi lehetett, hogy idejüket értelmesen töltsék ki. Amúgy kb. ezer roma és nem roma jelent meg a rendezvényen, a nem romát itt azért mondjuk, mert tényleg voltak nem cigányok is, de
a line up kétségkívül a cigányság felülreprezentáltságát predesztinálta:
„Apu, itt mindenki cigány! Így van, fiam, te is az vagy” – hangzik a rövid csevej apa és ötéves forma fiacskája között.
Fatima és Sárközy Lajos zenekara, Lejla, Burai Krisztián, Emilio és Lakatos Pali, Nagy Laci Gitano kétségkívül erős húzónévnek számítanak ebben a közegben, és hát ők mind-mind lubickoltak is a nyolcker ismerős, otthonos miliőjében. Emilio két lazán kipréselt kétvonalas „C” között fel is emlegette kerületi kötődéseit:
„itt születtem, itt voltam először szerelmes”,
az ilyen kijelentésekre a közönség természetesen szuper módon rezonált.
Miképpen a búcsúba, vursliba se illik szakadtan érkezni, úgy a 8FESZT-re sem, ennek megfelelően elképesztő ruhaköltemények színpompáztak gigantikus műszempillák csattogásától kísérve, a fiúk meg tök szerencsések, hogy hatalmas divat a fekete haj, ez itt adott, úgyhogy ők is büszkén viselték a barber shopból (régi elhasznált névvel: fodrászüzlet) frissen hozott undercut (felnyírt frizura az „oldalt rövid, alányírt, felül hosszabb” koncepciójában) hajszobraikat.
A zenei felhozatal előadótól függetlenül egyfajta sajátos mash-upként volt értelmezhető: napjaink figyelemhiányos világában szinte már nem is lehet különálló dalokkal előállni, olyan zenefolyam hömpölygött, melynek hordalékában ott úszott együtt Máté Péter, a Gipsy Kings-féle rumba, a dzsesszel átszőtt popzene, a kávéházi cigányzene, a mulatós, kicsit a román, meg a balkáni zene is, olyan zene, amit könnyű hallgatni, de nehéz játszani. Persze, mi a nehéz? –
az a nehéz, amit nem tudunk,
de az előadókról ilyen nem jelenthető ki, hiszen amúgy mindenki nagyon TUDOTT, magas szinten ment a BASHAV (muzsikálás). Itt egyébként az éneklésre és helyenként elszórt zongorázásokra, gitározgatásokra gondolunk, ugyanis a zenei alapok pendrive-ról vagy kísérőautomatikás szintetizátorról mentek („168 BPM lesz, Lalikám” – igazította útba Varga Imi a szintisét az ütés/perc mértékét illetően – amúgy ez már egy igen magas tempó, a leghardcore-abb mulatósok sajátja), és ez
falunaposabb hangulatot adott a rendezvénynek.
A tavalyi 8FESZT-en azért dobszerkót és gitárerősítőket is pakoltak a színpadra, az tehát nem volt fél playback.
A teljes zenekari felszereléssel megrendezett fesztiválokon a technikai átállások nagy szervezettséget, rutint és gyorsaságot igényelnek, hogy minden prompt legyen, de tavaly sikerült csúszásmentesen lebonyolítani a rendezvényt. Csúszás itt sem volt, de csak azért nem, mert egy-egy előadóra két órát szántak, így mindenki kényelmesen le tudta nyomni 40 + 10 perces műsorát, még akkor is, ha
a kezdési időpontban még egy másik kerületben tartózkodott,
vagy 3 perccel a buli előtt érkezett meg.
Az ételpultnál nem volt vega kaja, de ez nem eredményezte a felháborodott nem-húsevők lázadását, az igen morc büfések úgy ítélték meg: ide hús kell csak és kizárólag, hot dogba pedig virsli helyett egy 30 centis sült kolbász – valószínűleg helyesen.
Az árakat azonban nem biztos, hogy sikerült jól belőni, az emlegetett hot dog 3500 forint volt, a dobozos Heineken és a félliteres kóla 1000, de hát ma már minden kaja úgyis rohadt drága. De ez láthatóan senkit nem zavart a közönségből, a balhémentes rendezvényen mindenki nagyon boldognak tűnt, a holnap az holnap lesz, ma meg itt van ez a nagyszerű buli, csak itt, csak nekünk, ropjuk hát belefele ebbe a csodálatos köztérbe, a Kálvária tér hangulatos zöldjébe!
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
