Az Egyszülős Központ kezdményezése

2023. június 25.

Átmeneti segítség a stabil otthonhoz

Az anyagi korlátok gyakran kihívás elé álltják a saját ingatlannal nem rendelkező egyszülős családokat.

Két havi kaució és az első hónapok albérleti díjának átvállalásában segíti legújabb programjában az Egyszülős Központ a családokat.

A támogatás összege havonta 150 ezer forint is lehet.

A gyermeküket egyedül nevelő szülőknek nem egyszerű feladat új otthont teremteni a válás után akkor, ha az anyagi körülmények sokkal korlátozottabbak, mint korábban.

A gyermekeit egyedül nevelő szülő nem feltétlenül képes megfizetni a több hónapnyi kauciót és mellé az albérlet díját is. Sokszor előfordul, hogy kényszermegoldásként a család nagyszülőknél, rokonoknál, barátoknál húzza meg magát, ami átmeneti megoldásnak megfelel, hosszú távon viszont nem ideális.

Az albérletárak az egekben vannak, és gyakori, hogy a lakástulajdonos már nemcsak kéthavi, hanem akár három havi kauciót is elkér beköltözés előtt. Erre rájön még az albérleti díj első havi összege és egy budapesti lakás bérlésénél máris jóval félmillió forint felett vagyunk.

A központ célja éppen az, hogy ebben a kezdeti – érzelmileg amúgy is érzékeny – időszakban segítséget nyújtson azzal, hogy

a család ide-oda költözése helyett rögtön stabil megoldást találhasson a lakhatására

és a támogatásnak köszönhetően anyagilag se váljon kiszolgáltatottá, ne adósodjon el.

Az Egyszülős Központ újabb támogatási programjába az egész országból lehet pályázni. A feltétel az aktív egyszülős tagság (Egyszülős Kártyával igazolható), az igénylőnek bejelentett munkahellyel kell rendelkeznie, a családjában az egy főre jutó nettó havi jövedelem nem haladhatja meg a 120 ezer forintot, a lakás bérleti díja pedig csak indokolt esetben lehet több havi 150 ezer forintnál.

A központ a támogatást csak olyan albérletekre folyósítja, amelyekre

közjegyző által jóváhagyott szerződést kötnek.

A támogatás csak új albérletre vonatkozik, amibe még nem költözött be a család. Tehát a már meglévőkre nem, viszont albérletből albérletbe költözésnél is igényelhető.

Az albérlet-támogatás iránti kérelmet és a hozzá csatolandó dokumentumokat elektronikusan, postai úton és személyesen is be lehet nyújtani.

A központ elérhetőségei:

Egyszülős Központ Buda – 1122 Budapest, Magyar Jakobinusok tere 1.

Egyszülős Központ Pest – 1085 Budapest, Üllői út 30.

email: alberlet@egyszulo.hu

További információ és a támogatás igényléséhez szükséges dokumentumok letöltése itt lehetséges.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.