Csak anyagi kár keletkezett

2022. május 13.

Az a bizonyos jobbkezes utca – autóbaleset volt a Kis Stáció utcánál

Tanulság: hiába a jobbkézszabály, ha nem adják meg.

A Baross utcához közel, a Kis Stáció és a Vajdahunyad utca találkozásában csütörtökön délután két autó egymásba ment. A kocsik csúnyán összetörtek, de szerencsére nem sérült meg senki, a kereszteződés forgalmát azonban egy időre megbénították.

Fotó: Mile Máté

Mind a két sofőr ki tudott szállni a járművekből, nem volt szükség hidraulikus eszközök bevetésére – tájékoztatott minket a Katasztrófavédelem sajtós munkatársa. A mentők kimentek a helyszínre, de szerencsére nem sérült meg senki. A Katasztrófavédelem áramtalanította az autókat, majd átadták a helyszínt a rendőrségnek. Azt pontosan nem tudták megmondani, hogy az eset meddig tartotta föl a forgalmat, de mivel a baleset nem volt súlyos, így fél-egy óránál többet a helyszínelés nem vett igénybe.

Fotó: Mile Máté

A BRFK kommunikációs szolgálata elmondta, hogy a karambol egyenrangú útkereszteződésben történt, ahol az egyik sofőr nem adta meg az elsőbbséget, így egymásba mentek. A balesetet okozó sofőr a helyszínen elismerte felelősségét, a rendőrök pedig helyszíni bírságot szabtak rá ki. Személyi sérülés nem, anyagi kár jócskán keletkezett.

Fotó: Mile Máté

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.