Nagyot szólt

2026. január 03.

Az év végére is maradt egy rajtütés a kerületben

Illegális tűzijátékárusra csaptak le Józsefvárosban a rendőrök, autóból kínálta a petárdát.

Szilveszter előtt bukott le az a férfi, aki engedély nélkül árulta portékáját Budapest belvárosában – írja a rendőrség a honlapján. Egy állampolgári bejelentés nyomán érkeztek a rendőrök 2025. december 29-én nem sokkal fél három után a VIII. kerületbe, ahol egy autóból kínálták a tűzijátékokat és petárdákat – ezek árulása és használata tilos volt szinte mindenhol, Józsefvárosban is, ahogy erre a polgármester is rámutatott.

A helyszínre érkező egyenruhások igazoltatták a 31 éves G. Józsefet, akinek járművében alaposabb ellenőrzést tartottak. Ennek során összesen 24 darab tűzijátékot és 30 doboz petárdát találtak – mindet engedély nélkül, illegálisan kínálva eladásra.

Az intézkedést a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságának járőrei hajtották végre. Az illegális árut a rendőrök lefoglalták, a férfival szemben pedig – polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt – eljárást indítottak.

Az eset ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy a tűzijátékok és petárdák árusítása szigorú szabályokhoz kötött, azok megszegése pedig komoly következményekkel járhat.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.