„Ha valaki szeretne együttműködni, keresni fogjuk a lehetőségét a tárgyalásoknak”

2023. március 24.

Beáll-e Pikó András mögé a Józsefváros Jövőjéért frakció?

Korai lenne még beszélni róla, kit támogat majd a Józsefváros Jövőjéért frakció a 2024-es önkormányzati választáson a polgármesteri címért folyó harcban, mondta el a frakciót vezető Veres Gábor lapunknak. Ugyanakkor az együttműködésnek látja értelmét, csak ez vezethet győzelemre.

Pikó András, Józsefváros polgármestere újraindul a 2024-es önkormányzati választáson a C8 Civilek Józsefvárosért jelöltjeként. A Momentum–Párbeszéd józsefvárosi frakciója már bejelentette, támogatja őt, amit Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke is megerősített: közös videóban osztották gondolataikat az eddigi és a további fejlesztésekről, eredményekről, valamint Pikó felvázolta a következő ciklus irányait is.

Megkerestük telefonon a Józsefváros Jövőjéért frakció (DK–MSZP) frakcióvezetőjét, vajon ők is beállnak-e Pikó András mögé.

Veres Gábor, a Józsefváros Jövőjéért frakció vezetője (jobb oldalon)

„Erről még korai beszélni, még egy év van hátra a választásig”, mondta Veres Gábor. „Ha valaki szeretne együttműködni, akkor keresni fogja a lehetőségét a tárgyalásoknak. A 2019-es koalíciót mi kezdeményeztük, mi jártuk körbe az összes pártot, nyilvánvalóan azért, mert tudtuk, hogy másképp nem lehet győzni. Sokféle megoldás létezik arra, hogy együttműködjenek a pártok, ezek még nem kristályosodtak ki, le fogunk ülni beszélgetni, amikor itt lesz az ideje” – zárta gondolatait a frakcióvezető.

A Fidesz–KDNP helyi jelöltjének személye egyelőre nem ismert.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.