A Mi Hazánk-ügy új fejezete

2021. november 10.

Bírósággal teszi ki az önkormányzat Dúró Dóráékat az irodájukból

Beperli a Józsefvárosi Önkormányzat Dúró Dórát, a Mi Hazánk Mozgalom alelnökét, amennyiben az nem költözik ki abból a József körúti ingatlanból, melyet a párt korábban bérelt az önkormányzattól. A bérleti szerződést a kerület október 31-i határidővel felmondta, azonban a politikus azóta sem hagyta el az ingatlant. A per csak úgy lenne elkerülhető, ha Dúró azonnal elhagyná a helyiséget, erre azonban kevés esély mutatkozik.

Az Önkormányzat nem perrel fenyeget, hanem perel: „a jogszerű üzemeltetés fenntartása és a helyiség mihamarabbi újrahasznosítása érdekében az önkormányzat nem is tehet mást, csak azt, hogy bíróságra tereli az ügyet”-mondja Nováczki Eleonóra, az Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) vagyongazdálkodási igazgatója. A Mi Hazánk Mozgalommal azután bontott szerződést az önkormányzat, miután a szervezet József körúti irodájának ajtajára a Mozgalom tagjai egy „Nem lehetünk cigányország” szöveggel ellátott plakátot helyeztek ki. Az önkormányzatnak joga van indoklás nélkül is felbontani egy szerződést, de ezúttal indoklás is volt: a helyiséget más célra szeretné a kerület hasznosítani a továbbiakban, szólt a magyarázat, azonban sejthető, hogy kimondva-kimondatlanul a vitatott plakát miatt orrolt meg az önkormányzat a Mi Hazánkra. Mert az üzenet nagy felháborodást keltett kerületszerte, annyira, hogy az egyébként ritkán egyetértő helyi politikai erők is egységbe forrtak ezúttal: a Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közterület-hasznosítási Bizottság október 6.-i ülésén a képviselők (a fideszesek is) egyhangúlag megszavazták a bérleti szerződés felmondását. Az ügy előzményeiről itt írtunk bővebben:

Habár akkor Dúró Dóra lapunknak úgy nyilatkozott, hogy irodájuknak új helyet keresnek, később mégis meggondolta magát: november másodikán már azt írta közösségi oldalán, hogy nem tágít, marad, és

a helyiséget átadni csak akkor hajlandó, „ha az illetékes bíróság birtokvédelmi perben hozott, jogerős és végrehajtható ítéletével arra kötelez

Fotó: Huszár Boglárka

– írta a politikus Facebookján.

Dúró rendre arra hivatkozik, hogy ő csak a szabad véleménynyilvánításhoz való joggal élt, és az önkormányzat ezen alapjogának megsértésére alapozza a bérleti jogviszony felmondását. A lapunk által megkérdezett jogi szakértő szerint nem teljesen ez a helyzet: Szabó Máté, a Társaság a Szabadságjogkért (TASZ) jogásza és vezetője szerint, „ha egy népcsoportot méltóságában sértő üzenetet jelenik meg az önkormányzat saját ingatlanában, akkor az mondhatja azt, hogy az ő tulajdonában ezt nem lehet megtenni, közszemlére bocsájtani, és aki ezt mégis megteszi, azzal szerződést bont.” Szabó szerint az egyenlő bánásmód követelménye az, ami ilyenkor köti az önkormányzatot, tehát

az, amit az önkormányzat bármikor tesz – tehát ebben az esetben azt, hogy bérbe adja a tulajdonát valakiknek – nem sértheti mások emberi méltóságát.

Az önkormányzat is reagált: szerintük senki nem korlátozza Dúró szólásszabadságát, de ahhoz a kerületnek nem kell helyiséget biztosítani; ennyi erővel azt is követelhetné, hogy építsen neki pulpitust a kerület a választási kampányához.

„Az önkormányzat a Józsefvárosban élőket képviseli, köztük a kerületben élő romákat is, akiket kötelességünk védeni egy szélsőséges párt kampánycélú rasszista uszításáról.”

Per lesz tehát, aminek a menete úgy zajlik majd, hogy bírósági peres úton kérik a kiürítést, ezután a bíró az dönt az ügyben – hacsak előtte a Dúró el nem hagyja épületet – az ítélet megszületése után pedig elindul egy végrehajtási eljárás, aminek a végén végrehajtó fogja a helyiséget kiüríteni. Addig egyébként Dúróéknak használatidíj-fizetési kötelezettségük is van, annak ellenére, hogy a helyiséget már nem jogszerűen használják. „Ma 10-e van, tehát már 10 napja el kellett volna hagynia a helyiséget, de még mindig dönthet úgy, hogy nem akar az üggyel kapcsolatos, várhatóan negatív a sajtóvisszhanggal szembenézni” – mondja Nováczky. Szerinte ellentmondás van Dúró Dóra mostani magatartása és a képviselői elhivatottsága között:

„a választások előtt jogellenes magatartást tanúsít, visszaél egy önkormányzati tulajdonnal.

„Az, hogy képviselőként ilyen példát mutat a választóinak, tehát, hogy úgy véli, őt nem kötelezi a jog, a legkevésbé sem nevezhető jogkövető magatartásnak” – mondja Nováczki Eleonóra.

Nyitókép: Nagy Dániel

frissítés: a cikk egy korábbi verzójában azt írtuk, hogy Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) perli a Mi Hazánkat, valójában a Józsefvárosi Önkormányzat tereli bíróságra az ügyet

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.