A Józsefvárosi Lakásügynökség másfél éve

2025. január 21.

Biztos lakhatás, némi szociális munkával

Az elvárt tempónak megfelelően épül ki a Józsefvárosi Lakásügynökség ügyfélköre. A már meglévő tapasztalatok alapján változtatnák meg a pályázati szabályzatot, hogy többeknek legyen lehetőségük jelentkezni.

December végével lezárult a Józsefvárosi Lakásügynökség programjának másfél éves – sikeresnek mondható – kísérleti szakasza. Míg korábban az önkormányzat városfejlesztési cége, a Rév8 Zrt. foglalkozott a Lakásügynökséggel, a feladat idén januártól az önkormányzat Lakásügyi Irodájához kerül, mondta lapunknak Schanz Judit, a Lakásügynökség vezetője.

A tapasztalatok alapján több ponton is változtatnának a pályázati szabályzaton: érdemesnek látják a bérlők felső jövedelemhatárának emelését és a szobaszámok tekintetében is nagyobb rugalmasságra törekszenek. „Volt olyan eset például, amikor a 2 gyermekét egyedül nevelő édesanya kivett volna egy nagyobb alapterületű egyszobás, 40 négyzetméteres, galériás lakást, mert az elosztása megfelelne a családjának, ám az előírások szerint jelenleg egy ilyen lakásba nem engedhetünk be 3 főt.” Az ügynökség szakmai javaslatáról az illetékes bizottság január folyamán dönt.

A névjegyzékes rendszerbe történő jelentkezéskor előnyben részesítik azokat, akik az önkormányzat vagy az ahhoz tartozó intézmények munkatársai: a Lakásügynökség bérlői körének egyharmadát ezek a dolgozók teszik ki.

„Így ez egy munkavállalókat támogató programnak is tekinthető.”

Az ügynökség mára 30 lakást kezel. A magánpiacról eddig 13 lakást vontak be, ami a programhoz kötött célkitűzéssel összhangban van. A 30-ból a további 17 önkormányzati tulajdonú lakás, és a hivatal ennél többet nem is szándékozik a programba integrálni.

Az idei évben újabb 10 magánlakás-szerződéssel számolnak, mondta Schanz Judit. „Legalább kétszer annyi tulajdonos keresett meg minket, mint ahánnyal szerződtünk. Jellemzően azért nem jött létre az egyezség, mert túl nagy, 80-100 négyzetméter alapterületű lakásokat ajánlottak, ám azokat a mi ügyfélkörünk nem tudná fenntartani. Továbbra is keressük az 1-1,5 szobás, maximum 50 négyzetméter körüli alapterülettel rendelkező lakásokat.”

A Lakásügynökséggel az önkormányzat

10-25 százalékkal a piaci ár alatt

bérel magánlakásokat. A lakásokat a bérbevétel díjánál olcsóbban adja tovább albérletbe, erre minden év április 1-vel határozza meg az infláció függvényében a négyzetméterárat – tavaly ez 2363 forint volt. Tehát egy 50 négyzetméteres lakás kevesebb, mint 120 ezer forintos kiadást jelent a bérlőnek. „Ez nagyjából ötször magasabb díj, mint egy szociális bérlakásé, ám a piaci alapú bérleti áraknak mintegy kétharmada” – mondja a Lakásügynökség vezetője.

A tulajdonosoknak az önkormányzattal kötött 3 éves szerződés miatt

adómentes a bevétel, és még a lakáskezeléssel sem kell foglalkozniuk,

hiszen a vállukról minden terhet – a bérlő felkutatását, a befizetett számlák ellenőrzését, a lakás felügyeletét – leveszi az ügynökség. A szerződés lejárta után a lakást eredeti állapotában adja vissza a tulajdonosnak.

A magánpiacról bérelt lakások előnye, hogy azonnal költözhetők, ám ezekre csak 3 éves szerződés köthető. Az önkormányzati lakások 10 évre bérelhetők, ám felújításra szorulnak: a munkálatok megtervezését, a kivitelezés költségeinek 75 százalékát az önkormányzat magára vállalja, a maradék 25 százalékot a bérlőnek kell állnia.

A 17 önkormányzati lakás is bérlőre talált már a névjegyzékes rendszer alapján, a felújítások zajlanak, több lakás már az év elején beköltözhető lesz, mondta el Schanz Judit.

Azt látják, hogy az a pluszmunka, amit a bérlemény ellenőrzésébe fektetnek – havonta kimennek a bérlőkhöz, ellenőrzik a lakás állapotát, átnézik a rezsiszámlákat és az egyéb kiadásokat –, nagyon értékes mind a bérbeadóknak, mind a bérlőknek. „Egyfelől a szociális munka, amit elvégzünk, segíti a bérlői kört, hogy hosszú távon, tartozásmentesen bent tudjon maradni a magántulajdonú lakásokban, ugyanakkor a tulajdonosok is méltányolják, hogy kiszámíthatóan érkezik a bérleti díj a számlájukra és a lakásuk karban van tartva. Az is mindkét oldal számára hasznos, hogy egy csöpögő csap vagy egy ázásfolt nem éveken át húzódó, lesepert probléma.”​

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.