Jámbor András, az Egységben Magyarországért összefogott ellenzéki jelölt az eddig eredmények alapján jól áll: a részleges feldolgozottság adatok szerint a Sára Botonddal szembeni előnye elég lehet a győzelemre. A vidéki eredmények azonban nem adnak okot azt optimizmusra ez ellenzék számára: Jámbor eredményváróján megjelent, a Közösen Józsefvárosért frakciótól politikusok szerint is totális bukás van kinézőben az ellenzéknek.

A Közösen Józsefvárosért kerületi frakció vezetője, Sátly Balázs örül annak, hogy Józsefváros végre megszabadul Sára Botondtól, akit Kocsis Máté korábbi polgármester táskahordozójának titulált. Jámbor és a budapesti ellenzék teljesítményével maximálisan elégedett, szerinte a befektetett hatalmas mennyiségű munka meghozta a gyümölcsét. Az ellenzék országos eredményével kapcsolatban azonban önkritikát gyakorolt, nézete szerint valamit még meg kell tanulnia az rendszerkritikus erőknek ahhoz, hogy versenyképes alternatívát nyújtson az országnak.

Rádai Dániel alpolgármester nem rejtette véka alá mélységes csalódottságát: „ezek szerint a közéletünk továbbra is tragikus lesz, továbbra is cinikus módon szét lehet lopni a közvagyont, és tort fog ülni rajtunk a határtalan gátlástalanság, miközben az arcunkba is röhögnek.”

Erőss Gábor is csalódott: „az a médiafölény, mellyel eddig csak elemzési szinteken számolhattunk, gyakorlati valósággá lett: a közmédia, a megyei lapok, a Facebook leuralásának eredményét láthatjuk most, ez számomra azt is bebizonyítja, hogy az Orbán-féle hibrid rendszer immáron demokratikus versenyben nem lebontható. Látható, hogy ott, ahol az információhoz való hozzájutás nem olyan súlyosan korlátozott, simán verhető a Fidesz, de jelenleg egyetlen ilyen város van, ez pedig Budapest. Mindenhol máshol viszont az információszegénységben tartott lakosság a kormánypártra szavaz, ezzel nagyon nehéz szembemenni, úgy látszik, hogy a hibrid rendszer elleni hadviseléshez újabb módszerek kifejlesztésére lesz szükség.”
Nyitókép: Nagy Dániel