Jó ügyért csapathatjuk

2023. február 24.

Bulikoncertek hátrányos helyzetű gyerekekért

Két nagyszerű fiatal zenekarra bulizhatunk a Gólyában jövő hét csütörtökén, és ezt teljes szívvel tehetjük, ugyanis a belépő megváltásával egy klassz civil szervezetet is támogatunk.

Ez a civil szervezet pedig nem más, mint a nyolcadik kerületben működő Láthatatlan Tanoda, mely hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyerekeknek segít abban, hogy minőségi oktatást kapjanak. Ahhoz, hogy iskolai pályafutásuk sikeres legyen, a Tanoda rendszeres képességfejlesztő és hátránykompenzáló szolgáltatást nyújt a résztvevők számára, emellett olyan önkénteseket is bevonnak a munkába, akik hétről hétre foglalkoznak a gyerekekkel és hosszú távon mentorálják őket. A Tanoda most ünnepli 9. születésnapját, ez az esemény tehát szülinapi buli is.

Emellett sportfoglalkozásokat, egyéni fejlesztéseket és közösségi programokat is tartanak, ami szándékuk szerint mind hozzájárul a gyerekek képességeinek fejlődéséhez. A középiskolás korosztályra is kiterjed a Láthatatlan Tanoda tevékenysége, nekik felvételi előkészítő foglalkozásokat és pályaorientációs alkalmakat szerveznek.

És akkor az est fellépőiről: mindkét csapat, a Duckshell és a Hakumba is a bulikásabb irányultsággal valósítják meg az önkifejezést; ilyen koncertalkalmakkor a Gólya sokat látott koncertterme sűrű párában kezd el úszni, a falakról izzadságpatakok folynak alá, a jókedv pedig úgy tör az egekben, mintha nem lenne holnap. Ska-balkán-török-latin koktél kicsit punkos attitűddel megbolondítva, ez lenne hát a menü és az alkalom, midőn bőséggel bulizhatjuk ki magunkat azzal a nemesbítő érzülettel szívtájékunkon, hogy ha keveset is, de valamennyit segítettünk azokon, akik rosszabb helyzetben vannak nálunk. Tegyen ön is így majd!

  • Láthatatlan Tanoda Támogató buli x hari_jam x Hakumba x Duckshell
  • március 2., csütörtök, 16:30–1:00
  • Gólya, Orczy út 46–48.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.