„A kert a klímaprojektünk része”, mondta el Mekler Zsuzsa, az Auróra Közösségi Ház főkoordinátora.

A klímaváltozás társadalmi igazságtalansággal jár,

emiatt is fontos, „hogy legyen ilyen tudás a közösségben, és ezt másokkal is meg tudjuk osztani”. A területet a közösségi háznak otthont adó épülettel együtt bérlik, a saroktelken azelőtt parkoló működött. Ők állják a közüzemi díjakat is, és egy csupa önkéntesből álló közösség gondozza a kertet. A kertbe az Auróra szervez programokat, így például a Food Not Bombs szintén szabadon szerveződő csapata is itt gyűlik össze rendszeresen a féltető alatt, ők kidobásra szánt élelmiszerekből készítenek többfogásos ebédet bárki számára.

Fel kellett törni a parkolásból ledöngölt földet

A klímakert „lelke” Mark Richards. Amikor ott jártam, épp egy ökokertészet iránt érdeklődő német társaságot vezetett körbe, s hozzájuk csatlakozva mindjárt sok érdekeset megtudtam.

Mivel parkoló volt itt, az egészet keményre döngölt föld és murva borította, amit apránként törtek fel, és alakítottak ki helyet a növényeknek.

Itt a komposztálás mindennek az alapja:

négy komposzthalom is van itt, s mindegyiket másként kezelik. Az egyikben például tűlevelűeket, kidobott karácsonyfákat is feldolgoznak, ami egyáltalán nem tipikus komposzthulladék.

Mark amerikai, három évtizede él Magyarországon, kitűnően beszél magyarul, fordításból, tanításból él. Jó pár éve a barátjával kezdett művelni egy kis parcellát a Leonardo da Vinci utcai közösségi kertben, de később a Kis Diófa utcai kertben is kertészkedett. Onnan már a Food Not Bombs tagjai csábították ide komposztot készíteni. Csinált egy termál komposztálót is – 60 fok meleg van a közepén az intenzív lebomlás miatt –, amiben nem egy év, hanem hat hét alatt alakul át a szerves hulladék kiváló komposzttá.

A halom aljáról kivett egy kicsit, és a kezembe adta: földillatú fekete anyag, mint a legjobb virágföld. De a komposzt nem föld, mondja, hanem élő szerves anyag, trágya, amit az ásványalapú talajba kell keverni, hogy élettel teli földet kapjunk. Az ásványi közegben képesek a gyökerek megkapaszkodni, az tartja meg a vizet is, míg a lebomlott szerves anyagból származik a növények tápláléka, magyarázza.

Helyreállítani a természetet a város közepén

Mark, ahogy egyre szenvedélyesebb kertész lett, az elméletet is megtanulta, permakultúrás képzéseken vett részt. De nem érdekli a termelés – „én itt csak komposztmester vagyok”, mondja magáról –,

Valójában a klímaszorongás vezette erre az útra, „azért is kezdtem csinálni, mert parázni kezdtem”. Lehet tiltakozni, lehet ökofalut építeni, de mit csináljunk itt a városban? Meg akarta mutatni, hogy lehet a városban is tenni a klímaválság ellen, és ebben a komposztálás és a talaj termőfölddé formálása a legfontosabb.

Az Auróra klímakertjében nem folyik úgy termelés, mint a közösségi kertekben, a cél az, hogy természetes növénytársulásokat hozzanak létre, amik – mint az őserdőben – nemcsak a talaj szintjén, hanem felfelé is több szintjét hozzák létre életnek. „A veteményeskerttel szemben mi a természettel dolgozunk, nem a természet ellen”, mondja. Vannak ehető növények itt, tök és bab és fűszernövény, lesznek gyümölcsfák és bogyósok is, amiket az önkéntes közösség felhasználhat, de lényegében semmit nem ültettek, a legtöbb növény elhullajtott magokból kelt ki.

Erdő a betontenger közepén

Természetesen nem teljesen véletlenszerűen mennek a dolgok, hiszen a talajt fel kellett törni a növényszigeteknek, a terület egészét pedig lehullott levél, leesett ágak törmeléke borítja, mint az erdőben. Vezetékes vizet alig használnak, a fészer tetejéről gyűjtik a vizet, s néhány nap alatt akár 500 liter is összejön, ahelyett, hogy a szennycsatornába folyna.

Négy év után

És már attól sem tartanak, hogy az itt megtelepedett százféle növény és százféle állat, bogár, giliszta, madár gondot okozna, mert a természetes közegüket nem hagyják el.

Markkal egy hosszabb podcast is készült, érdemes meghallgatni:

Az Auróra közösségi klímakert kedden és vasárnap 15 és 18 óra között van nyitva mindenki előtt.

Fotók: Mile Máté