Egy égő autó kálváriája

2025. február 12.

Csak egyetlen vízsugár kellett – villámgyors tűzoltás Józsefvárosban

Egy lángoló autóról adott hírt a katasztrófavédelem a Kálvária térről szerdán fél egy körül. Megkerestük a hatóság VIII. kerületi vezetőjét, Kelemen Zsolt alezredest, hogy többet tudjunk meg az esetről.

Szerencsés véletlennek köszönhetően villámgyorsan helyszínre értek a tűzoltók szerdán a Kálvária téren, ahol egy személyautó gyulladt ki nem sokkal dél után. A VIII. kerületi katasztrófavédelem vezetője, Kelemen Zsolt alezredes lapunknak elmondta, hogy az egységek épp a környéken járőröztek, amikor a riasztás befutott.

A lángok az Illés utcai szakaszon csaptak fel, és bár a jármű teljesen kiégett, a gyors beavatkozásnak köszönhetően a tűz nem terjedt tovább.

A tűzoltóknak egyetlen vízsugár is elegendő volt az oltáshoz – nem kellett tehát bevetni a teljes arzenált. A szerencsében az is közrejátszott, hogy az autóban senki sem tartózkodott a tűz idején, amit a tűzoltók hőkamerás vizsgálata is megerősített.

A protokoll szerint értesítették a Budapesti Közlekedési Központot és a Fővárosi Közterület-fenntartót is. Míg az előbbi a forgalmi helyzetet értékeli, az utóbbi a takarítási munkálatokért felel. Az autó elszállítása a tulajdonos feladata marad, kivéve, ha az akadályozza a forgalmat – ebben az esetben a rendőrség intézkedik.

Az eset jól példázza, mennyire fontos a tűzoltók rutinszerű jelenléte a városban – ezúttal éppen tűzcsapokat ellenőriztek a Keleti pályaudvar környékén, amit a néhány hete történt mozdonytűz indokolt.

Éppen kedden jött ki a MÁV közleménye, hogy vélhetően műszaki hiba, nem pedig szándékos gyújtogatás következménye volt a január 17-i tűz, amely két fűtőmozdonyt és jelentős kábelrendszert tett használhatatlanná. A Keleti pályaudvari tűzeset után vezérigazgatói dicséretben és pénzjutalomban részesült 11 vasutas, akik részt vettek a lángok megfékezésében.

Fotó: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 23.
Közbiztonság, közlekedés, rövid távú lakáskiadás, köztisztaság, kerékpározás és régóta húzódó beruházások is szóba kerültek az őszi szezon első közösségi fogadóóráján.
2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.