Bemutatom lüke Aladárt

2025. június 18.

Családi filmvetítéses szomszédünnep a Dobozi21-ben

Ha már rég megnézte volna a családi örökségből megmaradt super8-as filmtekercseket, de eddig nem tudta, most itt a lehetőség vasárnap a Dobozi utca 21-ben. A szomszédünnep nyitva áll a gyerekek előtt is.

A 60-as, 70-es évek animációs filmjei a gyerekeknek, ételek és italok, jó szomszédság – és régi családi filmek levetítése. Ez várható vasárnap, június 22-én a Dobozi utca 21-ben 15 órától. A Gyere át akkor… elnevezésű szomszédünnepre a szervezők szívesen látnak magán super8-as felvételeket – nyaralás, ünnepek megörökítése, bármilyen hétköznapi pillanat –, amelyeket levetítenek vetítőgép segítségével. A kiskorúakat magyar rajzfilmek szórakoztatják a magyar rajzfilm (és film) aranykorából, a 60-as, 70-es évekből.

A mozgóképes szomszédünnep (itt a Facebook-esemény) 19 órakor zárja kapuit.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.