„A karácsony a leghúzósabb időszakunk itt a Műhelyben, mert a srácoknak nincs hová menniük. Ha ki is adnák a családjaikhoz őket, nem akarnak hazamenni, de az intézetben sem akarnak maradni. Úgyhogy tavaly itt mindenhol hálózsákok voltak leterítve, több mint 20 fiatal töltötte együtt a szentestét. Jól érezték magukat, pedig karácsonyfánk sem volt” – mondta el lapunknak Nagy Zoltán szociális munkás, a Menedékház Alapítvány elnöke.
A Műhely Klub a Menedékház Alapítvány egyik programja, amit 2010 óta adományokból és pályázati támogatásokból tartanak fenn. A közösségi térbe állami gondoskodásban élő, főleg kamaszkorú, vagy a rendszerből már kikerült fiatalok járnak, ahol mentálhigiénés szakember és szociális munkás foglalkozik velük.
„Hozzánk azok a gyerekek jönnek, akik renitensebbek, akikkel a társadalom nemigen szeretne együtt élni. Rájuk koncentrálunk, velük is kell foglalkozni.”
A klub legfőbb törekvése, hogy befoltozza azokat a hiányokat, amelyekre a gyermekvédelmi rendszer, bár kellene, mégsem reagál. Azoknak a készségeknek és képességeknek az elsajátítására teremt lehetőséget – például a felelősségvállalás, az együttműködés, a kitartás stb. –, amelyek elősegítik a társadalomba való beilleszkedést és bennmaradást. „Olyan légkört teremtünk, amiben biztonságban érezhetik magukat a srácok. Nem azt nézzük, hogy ki miben rossz, hanem hogy miben jó. Lassan ugyan, de kialakulhat egy segítő, bizalmi kapcsolat. Az az alap, arra lehet építeni” – mondta Nagy. „Az állami gondoskodásban dolgozó kollégáknak lenne a feladatuk, hogy az önálló életre felkészítsék a gyerekeket, de ez ott nem történik meg, és ez már nagyon régóta így van.”
A program az évek alatt kibővült egy újabb profillal is: szociális bérlakásokkal is segítik azokat a fiatalokat, akik kapcsolatban voltak a klubbal, és képesek a beköltözésre. A lakásokra, amelyeket egy magánszemély ajánlott fel havi 60 ezer forintos bérleti díjért, fél- és egyéves szerződéseket kötnek, a beköltözőnek mentorálást is biztosítanak. „Meg kell tanítani a fiataloknak például azt is, hogy mi a rezsi, hogyan kell fizetni, vagy egyáltalán, hogyan kell a pénzt kezelni, hogy ne fogyjon el hónap elején már.”
Amíg a bérlakásprogram finanszírozása jelenleg biztosítva van, a Műhely Klub a csőd szélére került, az alapítvány kénytelen volt hangos adománygyűjtésbe fogni. „Nagyon szeretném megmenteni a helyet. Több szervezetet is felkerestem, akiknek talán jobban áll a szénájuk, hogy vegyék át a programot, de nem akadt jelentkező” – mondta Nagy. Ha nem is látják az alagút végét, a terveket egyelőre továbbszövik, a megoldást keresik, a programot viszik, mert a gyerekek számolnak a klubbal.
„A nyomor, a csóróság, az éhség, család nélkül felnőni elég nagy szarság. Nehéz ezt kibírni, és utána 18 évesen, mikor nagykorúvá válsz, menni az utadra úgy, hogy nincs mögötted senki.
Olyan, mint benzin nélkül autót vezetni” – mondja a gyermekotthonban felnőtt Süni a Menedékház Facebook-oldalára feltöltött egyik videóban. Süni 21 éves, 13 évesen került gyermekotthonba, azután kezdett el járni a Menedékház Műhely Klubjába. Ott többedmagával újra megtapasztalhatta a szabadságot, ahogy azt is, hogy ő is számít, értékes. „Ez a szervezet ad benzint. Ad egy térképszerűséget, hogy mi lehetne neked jó.” Süni már dolgozik, de időnként visszajár önkénteskedni a Műhelybe.
Másik két társával, Kristóffal és Krisztiánnal együtt azért vállalta történetének nyilvános megosztását, hogy a lehetőségekhez képest ők is segítsenek a Műhelynek támogatást gyűjteni. „Nekem a Műhely Klub a családom, pont azért, mert nekem ez a közeg nem volt meg. És ha nem lenne a klub, most sem lenne meg” – mondja a videóban a 26 éves Kristóf, aki szintén 13 évesen került gyermekvédelmi rendszerbe. A 22 éves Krisztián pedig arról beszél, édesapja drog- és alkoholfüggősége miatt 4 éves korában emelték ki a családjából. A nevelőotthonban eltöltött éveire úgy emlékszik vissza, hogy ott nem tudták kezelni. „Tiltanak, nem elmagyarázzák a dolgokat. Nem a szüleid, nem tudsz kötődni. Nekem hiába mondta a nevelő, hogy ne csináljak ezt vagy azt, nem érdekelt.” Ezzel szemben a Műhelyben elfogadó közeget talált, ahol segítették, jól érezte magát, és megtanult figyelni másokra. „Olyan dolgokkal támogattak meg, amik valós és tartós fejlődést eredményeztek” – mondja Kristóf ráerősítve Krisztián tapasztalataira.
A Műhely mindennapjait tudatosan a közös munkára és a közösen megélt élményekre építették. „Kaptunk egy csomó használt bringát adományba, elmentünk a gyerekotthonokba, és ott közösen a srácokkal megjavítottuk őket, a bringákat aztán otthagytuk nekik. Gyakorlatilag ezzel toboroztunk gyerekeket a kezdetek kezdetén. Aztán e köré szerveződtek a bringatúrák, és az egyéb sportprogramok, mert ez bejött a srácoknak.” Ám a részvétel egyik programon sem kötelező. A klub demokratikus elvek mentén működik, fontosnak tartják, hogy meghagyják a fiatalok választási jogát az őket érintő kérdésekben. „Ide nem kötelező járni, ami vonzóbbá is teszi a helyet a srácok számára, hiszen ők dönthetnek arról, akarnak-e jönni, vagy sem.” Ugyanakkor arról is dönthetnek például, hogy kit vegyenek fel új tagként, vagy milyen programon vegyenek részt, ha adott egy keretösszeg, illetve, hogy mi történjen azzal, aki nem tartja be a házirendet, aminek szabályait szintén együtt határozták meg, mondta Nagy.
Miért nem torkollik anarchiába a nagy szabadság?
Mert a srácok magukénak tekintik a teret, és nem akarják tönkretenni. „Volt már rá példa, hogy eltűnt egy laptop. Mivel nem derült ki, hogy ki vitte el, bezárt a Műhely egy hétre. Akkor a srácok maguk között felgöngyölítették a szálat, visszakerült a gép, majd ők döntöttek róla, mennyi időre zárják ki a társukat.”
A klub a hét hat napján, délután 1 órától este 7-ig tart nyitva. „Azért délután nyitunk, hogy suli helyett ne lehessen ide jönni, de nem ellenőrizzük a srácokat, hogy voltak-e iskolában.” Jobbára a fővárosi gyerekotthonokból érkeznek oda a fiatalok, naponta átlagosan 8-10-en látogatják, szombatonként 15 fő körül alakul a létszám. „Összesen 50 fős a csapat, van egy keménymag, ők majd mindennap jönnek, van, aki csak hetente egyszer-kétszer, vagy hullámokban jár: egy hónapig intenzíven jön, aztán sokáig elmarad.”
A klub a Kőbányai út 22. számú épület aljában kapott meg használatra a fővárostól egy lepukkant raktárhelyiséget, amit a gyerekekkel közösen pofoztak ki, és adományokból rendeztek be. Van benne számítógépterem, konditerem, társalkodó, konyha, szervizterület és egy raktár zsúfolásig tele biciklikkel, sporteszközökkel. „Volt egy cég, aki új bringákat adott volna nekünk, de szerszámokat, alkatrészeket kértünk helyette. Itt van lehetőség az összeszerelésre. Azt gondoljuk, amivel meg kell dolgoznia valakinek, azt jobban fogja értékelni. Ha valaki összerakja magának a bringát, elviheti, el is adhatja, és összerakhat egy másikat.”
Több olyan tagjuk is van, aki fiatal felnőttként biciklis futárként dolgozik, és van olyan is, aki szerelőként helyezkedett el. „Sőt, olyan is volt, aki kortárssegítő volt nálunk egy darabig. Az igazán hiteles az, amikor egy olyan srác jön, aki a saját tapasztalataiból el tudja mondani, hogy van kiút, példát mutat, vagy csak lelket önt a másikba.”
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
