Előválasztási vita a Partizánban: 6. oevk

2021. szeptember 16.

Csordás és Jámbor csörtéi, bónusz Tóth Csabával

Szokatlanul erős vita zajlott le abban a választókerületben, ahol nem voltak visszalépések. Négy jelölt mérette meg magát az előválasztási vitán, ahol Csordás Anett számon kérte az MSZP támogatását Jámbor Andráson, aki visszavágni sem volt rest.

Szerda este lezajlott a Józsefváros Palotanegyeden kívüli részét magába foglaló 6-os országos egyéni választókerület (oevk) vitája a Partizánon. 

Az előző három parlamenti választáson a Fidesz jelöltje győzött ebben a választókerületben, de ellenzéki összefogással már 2018-ban is legyőzhető lett volna a fideszes Kocsis Máté. Most megvalósulhat ez az összefogás, és az előválasztás tétje az, ki álljon ki a Fidesz jelöltjével – a VIII. kerület korábbi polgármesterével – Sára Botonddal szemben jövő tavasszal.

A vita azért is különleges volt, mert 4 jelölt is szerepelt rajta, másrészt nem egy összeborulós, vitának álcázott korteskedés volt, hanem valódi konfliktushelyzetek alakultak ki – kulturált és moderált formában.

Fotó: Nagy Dániel

Büntetni vagy segíteni?

Mit gondolnak a Fidesz hajléktalanpolitikájáról, és hogyan alakítanák át azt, mely alapvetően rendészeti és nem szociális kérdésként kezeli az ügyet – ez volt az első vitablokk témája. A jelöltek a témával kapcsolatban beszéltek a lakhatásról és a bérpolitikáról is, mert ezek nem elválaszthatók az alapkérdéstől. Jámbor András ennek megfelelően szót ejtett a minimálbér adómentessé tételéről, a nyugdíj- és béremelésről, valamint bérlakások építéséről. Csordás Anett azt emelte ki, hogy hajlékok adásával lehetne kezelni a problémát, egy általános bérlakásfelújtási és -építési programra van szükség, valamint az önkormányzatoktól elvett források visszaadására.

Demeter Márta amellett korteskedett, hogy a bérlakásépítés mellett minden családnak járjon 3 millió forintos lakásfelújítási támogatás. Manhalter Dániel szerint a hajléktalanság témája nem büntetési kérdés, segíteni kell. Nem áll szándékában kriminalizálni a hajléktalanságot, bevonná a hajléktalanokat a józsefvárosi kerületőrségbe is, amit tovább kellene fejleszteni.

Ezután alakult ki az első kisebb csörte. Csordás Anett felrótta a DK-s jelöltnek, hogy kiszolgáltatott állapotú hajléktalan embereket szerepeltetett a kampányvideójában. Erre Manhalter elmondta, hogy lehet, hogy hibázott, de esze ágában nincs rossz helyzetbe hozni a hajléktalan embereket, akiknek problémáival sokat foglalkozik.

A közbiztonság erősítésére és a fiatalok lakhatási problémájára hívta fel a figyelmet Demeter Márta, aki a kormány eddigi családpolitikai intézkedéseiből a jókat megtartaná, de azokat kiterjesztené a nem házasokra is. A Diákváros ügye is előkerült – ez Jámbor Andrásnak kiemelt témája, ő szervezett tüntetést mellette júniusban –, mely a fiatalság lakhatási kérdéseire adhatna jó megoldásra fővárosi szinten, és közvetetten nemcsak a tanulókra hat ez, hanem a teljes fővárosi albérletpiacra. A jelöltek kiálltak amellett, hogy a Diákvárost meg kell építeni, a Fudan Egyetemnek nincs ott helye – és e mögött nincs kínai-ellenesség, tette hozzá Manhalter Dániel: nem a kínaiak ellen hergelnek, hanem egy kémképző ellen lépnek fel. Jámbor András szerint ebben az ügyben addig kell elmenni, amíg a Fidesz el nem áll a Fudan felépítésétől, vagy el nem veszíti a választásokat.

Fotó: Nagy Dániel

Sokszínű Magyarország

A második blokkot képző témában Józsefváros különösen érintett. Jámbor András szerint a sorosozós, migránsozós kormánypolitika ellenére a józsefvárosiak egész más tapasztalattal bírnak a kerületünkben élő bevándorlókról, és a gyűlölet helyett inkább a török boltban megvesszük az olívabogyót a világ legtermészetesebb módján. Csordás Anett idézte Ferenc pápát, aki szerint a migráció csak azoknak a fejében jelent fenyegetettséget, akik hasznot húznak ennek a hangoztatásából. Szabályozott migrációról, bevándorlási törvényről beszélt és elítélte a gyűlöletkampányokat, amiket büntetne is. Demeter Márta szerint bőrszíntől függetlenül ugyanazok a problémák érintik a helyieket – a lakhatás, a megélhetés, a közbiztonság és köztisztaság és az állami pazarlás –, a szegénységet kell tudni kezelni és megoldani.

A homofób pedofiltörvényről és a melegházasságról kapcsolatos kérdésekről nyilatkozva Csordás Anett kimondta, hogy a család az család, a szeretet az szabad; és szerinte már a 2009-ben, a Fidesz-kormány előtt elfogadott bejegyezett élettársi kapcsolatról hozott törvény sem biztosította a jogegyenlőséget, a Fidesz-kormány intézkedései pedig csak tovább rontottak a helyzeten. Ő azért akar küzdeni, hogy a melegházasságot és az azonos nemű párok örökbefogadási jogát is biztosítsa a törvény. Kötelességnek tartotta a kiállást az LMBTQ-emberek mellett, akik Budapesten épp Ferencvárosban élnek a legnagyobb arányban. 

Manhalter Dániel személyes élményt osztott meg, amikor nem síró kisgyerekekkel találkozott a Szent János kórházban. Kiderült, ők állami gondozottak, akiknél ez általános, mert nem veszik fel őket a szülők, ezt tanulják meg. Gazembernek nevezte azokat a politikusokat, akik az állami gondozott gyerekeket megfosztják attól a jogtól, hogy családban élhessenek. Jámbor András elmondta, hogy 2011 óta jár a Pride-ra, és továbbra is küzdeni fog az esélyegyenlőségért, a pedofiltörvény homofób passzusát pedig ki kell venni. Demeter Márta szerint is egyértelmű változtatásra van szükség, és a gyermekek érdeke kell az első legyen.

A romák esélyegyenlőségét illetően többen is az oktatásban látják a kiutat.

Fotó: Nagy Dániel

Kormányváltás vagy rendszerváltás?

Ebben a blokkban azt kérte Gulyás Márton moderátor, hogy ki-ki mutassa be, miben különbözik a többi jelölttől. A kérdésben ugyanis, hogy rendszerváltásra van szükség, a jelöltek egyetértettek. Demeter Márta szerint ez egy nagyon nehéz folyamat lesz, ebben fontos szerepe lesz a tapasztalatnak, és a jelöltek közül egyedül neki van országgyűlési képviselői múltja. Elmondta, hogy az elszámoltatást végig kell tudni vinni, és az lesz a hitelesség kulcsa, hogy kik azok, akik ezt meg is teszik. Csordás Anett hozzászólt ehhez, hogy vajon erősíti-e bizalmat Demeter irányába, hogy a Jobbikba ült át ilyen gyorsan. A C8 jelöltjének politikájában fontos elem lenne, hogy nem a központi kormányzat, hanem a helyi önkormányzatok hatalmát kell erősíteni. A korrupció elleni harc alap, de ő nemcsak az elszámoltatásban hisz, hanem a kőkemény munkában is. Programjának fontos eleme lenne még a minimumjövedelem bevezetése. 

Jámbor András a rabszolgatörvény elleni tüntetést idézte fel, melyen ő is kapott a rendőrségi könnygázból, de nem ezért volt fontos pillanat ez számára, hanem mert a rendszerváltás óta talán először merült fel a dolgozó emberek valódi közvetlen érdeke, mint politikai téma. Jámbor programjának központi eleme, hogy igazságot kell tenni, és persze kattanjon a bilincs az elmúlt tíz év bűneiért, de az elmúlt 30 év komplett politikáját felül kell vizsgálni a dolgozó emberek érdekében. Manhalter Dániel szerint vissza kell adni az embereknek azt a lehetőséget, hogy amit lehet, azt saját maguk megtehessék a politikában – nemcsak a politikusoknak van dolga a változásban, a civilek és egyének nélkül nem lehet elég eredményes egy ilyen rendszerváltás.

Fotó: Nagy Dániel

Plusz egy: Tóth Csaba

A vita vége érdekesen alakult. Csordás Anett szerint felelősséget kell vállalni a tetteinkért és döntéseinkért, majd ezután (az amúgy MSZP-s támogatással bíró) Jámbor Andrásnak szegezte a kérdést, hogy ha Zuglóban élne, Tóth Csabára vagy Hadházy Ákosra szavazna? Jámbor András kimondta, hogy sem ő, sem a Szikra Mozgalom nem támogatja Tóth Csabát. Hozzátette, hogy amint nyer az ellenzék a 2022-es választáson, azonnal neki kell állni az elmúlt 30 év politikájának elszámoltatásásához, függetlenül attól, kinek milyen támogató párt logója van a neve mellett. Ő elővenné az olajügyeket, az áfacsalásokat a 90-es évekből, az ügynökaktákat. 

Csordás Anett riposztja erre az volt, hogy ezek szerint Jámbornak mindegy, melyik párt támogatja. Elmondta, hogy elvtelen pártpolitikai alkukat kötni nem szabad, és büszke arra, hogy az a Momentum támogatja, amelyik nem mocskolódott be ilyen alkuk miatt az elmúlt 30 évben; és fontos lenne megtisztítani a pártokat is. Csordás Anett szerint minden gyomot ki kell gyomlálni és a régi hibákat eltüntetni a valódi rendszerváltáshoz.

Jámbor elmondta, hogy nem szégyelli az MSZP támogatását, kiváló emberek dolgoznak József- és Ferencvárosban is önkormányzati színekben a pártból. Viszont egyetlen képviselő sem takarózhat semmilyen párt logójával akkor, ha majd a független ügyészség kivizsgál egy régi ügyet. Tóth Csaba témájához még azt tette hozzá, hogy a DK és a Jobbik is támogatja a szocialista politikust Zuglóban, mégsem teszi fel a másik két jelöltnek ezt a kérdést – noha Demeter Márta még együtt is ült annak idején a zuglói MSZP elnökségében Tóth Csabával. Manhalter szerint sokkal fontosabb témák azok a helyi ügyek, mint a Kiserdő, az Illatos út, amik valóban foglalkoztatják az itt élőket.

Fotó: Nagy Dániel

Józsefvárosi elvonások

Gulyás Márton elmondta, hogy Józsefvárost különösen nagy kormányzati elvonások is sújtották – így az önkormányzati bérlakásfejlesztést, a bölcsőde- és óvodafejlesztést, a Horváth Mihály tér fejlesztését és közbiztonsági fejlesztésekez –, és egy olyan gazdasági helyzetet örökölhet meg az új kormány, amiben a mozgásterek erősen korlátozottak. A moderátor arra kérdezett rá a jelölteknél, mi az az egy pont, amiből semmiképp nem hajlandóak engedni megválasztásuk esetén, recesszió esetén is, noha biztos abban, mindannyian harcolnának a kerület érdekeiért.

Manhalter Dániel kitért a kérdés elöl, ő az adatok birtokában válaszolna erre a kérdésre, melyeket a kormány eltitkol, de természetesen harcolna minden forrásért, a kerületért a falig el kell menni. Jámbor András a Karácsony Gergely által az újraindítás kapcsán felvázolt gazdasági tervet hozta elő, melyben arról van szó, hogyan költenék el azokat a plusz forrásokat, melyeket a Fidesz most nem használ ki. Ebben a lakásállomány és a bérlakások fejlesztése már benne van, ez tehát meg fog oldódni, így a többi témára lehet majd koncentrálni – meg kell, és meg fogják rá szerezni a pénzt. Csordás Anett nem priorizálná a témákat, mindegyikért harcolni akar, ráadásul figyelve arra, hogy azokon a területeken, ahol nagyobb a probléma, több forrás legyen majd kormányzatilag is – Józsefvárosban ez különösen fontos. Demeter Márta szerint mindegyik felsorolt téma fontos, és ezeket ő mind benyújtotta a parlamentnek a 2022-es költségvetés módosító javaslataként, de Kocsis Máté arra sem vette a fáradságot, hogy bemenjen az ülésekre és szavazzon ezekről a fontos javaslatokról.

A DK-s Manhalter megkérte a jelölteket, bárki is nyerjen, ne engedje, hogy egyetlen fát is kivágjanak majd, amikor a Kiserdőnél útépítést akarnak eszközölni a jövőben. A vita végén a záróbeszédek előtt még volt egy kis fricska, miután Jámbor András a mozgalomépítés fontosságáról beszélt, Csordás Anett hozzátette, hogy ezek szerint akkor ő Jámbor jelöltje, mert az otthonápolás kapcsán már egy sikeres mozgalmat tud felmutatni. Jámbor András a Szikra Mozgalom eredményeit hozta erre elő: az elmúlt fél évben megszervezték a legnagyobb lakhatási témájú tüntetést, 400 aktivistával – ő ezt nevezné mozgalomnak egy kampányban. Csordás Anett azt mondta, hogy ő mást tekint eredménynek, az otthonápolásért végzett kampányuknak köszönhetően több mint 20 000 ember élete lett jobb.

Az előválasztás első fordulója szeptember 18. és 26. között lesz. (Frissítés: A szavazási rendszer szeptember 18-i leállása miatt az első fordulót 28-ig meghosszabbítáották.)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.