A Föld napja Józsefvárosban

2022. április 25.

Csőszház kupakból, kistáska chipses zacskóból

Április 23-án, szombaton a Kálvária téren rendezte meg az önkormányzat a Föld napi ünnepségét. Bár a programok sokszínűek, szórakoztatók és tanulságosak voltak, az érdeklődés sajnos meglehetősen visszafogott volt és ottjártunkkor helyi képviselővel sem találkoztunk.

A Föld napjának ünnepe jó alkalom arra, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosságra, a környezetvédelemre, egyáltalán az életet adó bolygónk megóvására, a felelősségünkre. Ez igenis egyre égetőbb téma, mégis olybá tűnik, mintha a zöldtudatosság csak holmi úri hóbort lenne, hiába a különféle zöld szervezetek munkája, elhivatott (szak)emberek példamutatása, hiába a fennkölt szólamok a szemléletváltásért, hiába a vészharang kongása. Pedig mikor máskor, ha nem most, már igazán nagy szükség lenne a szemléletváltoztatásra.

Fotó: Huszár Boglárka

Apró, de hasznos lépések

A Kálvária téri rendezvény iskolapéldája volt annak, hogyan lehetne nekifeküdni a változtatásnak: szakemberek által vezetve, mentorálva, közösen gondolkozva, a gyerekeket játékosan bevonva.

Fotó: Huszár Boglárka

A kiállítók jobbnál jobb ötletekkel, praktikákkal várták az érdeklődőket, hogy bemutassák, hogyan lenne visszafogható a hulladéktermelés, és ha már annyi szemetet felhalmoz(t)unk nap mint nap magunk körül, akkor hogyan hasznosíthatjuk, használhatjuk fel ebből újra, amit csak tudunk, vagy éppenséggel, hogyan takarékoskodhatnánk az energiával az otthonunkban is.

Fotó: Huszár Boglárka

Hulladékcsökkentési alapok

A parkban kint standoló HUMUSZ Szövetség, amelynek 1995-ös (azaz 27 évvel ezelőtti!) megalapítása óta elsődleges célja, hogy a fenntartható termelés és fogyasztás napi gyakorlattá váljon hazánkban, egy 10-es listát is összeállított a hulladékcsökkentés érdekében. Ezek könnyedén betartható tanácsok, csak be kell őket építeni a napi rutinok rendszerébe: például, hogy bevásárláshoz írjunk listát, vigyünk vászontáskát, válasszunk környezetbarát csomagolást, ha valami kisgép elromlik, ne újat vegyünk, hanem javíttassuk meg stb.

Fotó: Huszár Boglárka

A szervezet tagjainak tapasztalata az, hogy a lakosság egy részének figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége még a mai napig is elkerüli, míg a szemetet szétválogatva gyűjtőknek sokszor az okoz fejtörést, hogy melyik csomagolás melyik gyűjtőbe dobandó. Ehhez hoztak szemléltető eszközöket – nevezzük nevén: szemetet – és hozzá egy játékot, ami segített eligazodni a válogatásban.

Fotó: Huszár Boglárka

Alapanyaga: szemét

Több kiállító volt, akiknek a pultjánál csoportosan csodálkoztunk rá, hogy kidobásra ítélt holmiból mennyi új tárgy alkotható, és nem ritka, hogy ebből még jó üzlet is kisül. Az UPSZ Ajándékbolt vezetői, Kata és Kata iparművészek, ők mintegy 40 alkotóval fogtak össze, és ők is szemétből készítenek használati tárgyakat, ezeket árusítják.

Fotó: Huszár Boglárka

Volt sörös kupakból készült fülbevaló, chipses zacskóból varrt neszesszer, vagy épp biciklikerék-belsőből készített pénztárca. A lányok workshopot is tartottak: megtanították, hogyan lehet tejesdobozból irattárcát készíteni.

Fotó: Huszár Boglárka

Házilag készítve

Hajgató Sára textilfestő saját készítésű növényi tinktúrákat hozott, azokkal festhetett a nagyérdemű. Rögtönzött kémiai kísérlet gyanánt bemutatta, hogyan változtatja meg ezek színét némi hozzáadott citromsav vagy mosószóda. A művész azt is megosztotta, hogy egy kevés víz hozzáadásával festékfőzet hagymahéjból, zöldség zöldjéből, gránátalma héjából vagy akár lereszelt avokádómagból is előállítható.

Fotó: Huszár Boglárka

A gyerekek körében a sláger a szappankészítés volt. A foglalkozás a Vászonzsákoslány segítségével zajlott, de ördöglakatot is eszkábálhattak régi bőrönd lenyúzott bőréből, színezhettek, és volt zöldtudatosságra ösztönző bábelőadás is.

Fotó: Huszár Boglárka

„Zöldálmaink” Józsefvárosa

Az egyik asztalnál kiterítettek egy Józsefváros térképet, amin színes matricákkal jelölhette be bárki, hol látna szívesen több zöldet, új fát, hol lenne helye szerinte egy zsebparknak, hol lehetne zöldet felfuttatni a házfalra, de biciklisávok kialakítására, napelemek elhelyezésére is lehetett javaslatot tenni.

Fotó: Huszár Boglárka

Az asztal fölött tervezgetve diskuráltak a résztvevők, és osztották meg egymással is ötleteiket. A kidekorált térképet, vele a javaslatokat kiértékelik és az önkormányzat illetékesei fontolóra veszik azok megvalósítását.

Fotó: Huszár Boglárka

Műanyag-újrahasznosító kisgépeket is bemutattak, sőt egy-két végterméket is meg lehetett mustrálni, mint például a flakonból készült szappantartót vagy a kupakokból olvasztott faliórát. Mint kiderült, a lassan átalakításra kerülő Déri Miksa utcába épülő csőszház falának elemei is újrafelhasznált kupakokból lesznek.

A rendezvényen képviseltette magát a józsefvárosi RenoPont és Energiairoda, a standjuknál tanácsadás zajlott, a Levegő Munkacsoport pultjánál kirakó segítségével szemléltették, hogyan hat a sűrűn beépített városi környezet, a rengeteg gépjármű a levegő minőségére.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.