Képkockák a Corvin mozi életéből 

mozi honlap nyitokep
2024. március 01.

Diákok a Corvinban

A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, amelynek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló páros tiszteletjegyet sorsolunk ki.

A Budapest Film Zrt. iskolai programja messze túl van 10. szezonján: a SuliMozi jó ideje tölti meg – jellemzően délelőttönként – a fővárosi artmozikat, és ha úgy alakul a szervezés, a Corvint is. A SuliMozi célja mindig is az volt, hogy megismertesse a diákokkal azokat a filmszínházakat, amelyek nem plázában vannak, hanem sokszor akár már eredetileg is mozinak épültek. A misszió fontos eleme tehát, hogy „kineveljük” a jövő artmozis közönségét – de az is nagyon fontos számunkra, szervezők számára, hogy ne csak olyan alkotásokat nézzenek az iskolások, amelyekhez a tanárok szerint van kedvük. 

Az interneten megtalálható szerkesztett katalógusunkat olyan címekkel töltjük meg és bővítjük tanévről tanévre, melyek szándékaink szerint érdekelhetik a diákokat. Alkalmazott filmes újságíróként (és tapasztalt öregdiákként) én is igyekszem figyelni arra (ha a csoportok kérnek beszélgetést is a film után), hogy az eseménynek ne legyen erőltetett momentuma – vagyis élmény legyen a mozizás. Ne csak egy kötelező, iskolán kívüli iskolai program. 

Fotó: Bankó József

A SuliMozi egyik fontos leágazását adja a SuliMozi Extra nevezetű sorozat, amiben a srácok egy-egy aktuális vagy klasszikus magyar film kapcsán találkozhatnak az alkotóval, alkotókkal. A hosszú évek során rengeteg ilyen vetítést tartottunk: ha a széria összes helyszínét nézzük, az utóbbi évtizedben több tucat honi filmes szembesült azzal személyesen is, hogy

a diákok milyen érdeklődőek és hálásak tudnak lenni, ha megérinti őket az, amit láttak. 

A Saul fiától a Könnyű leckéken és a Külön falkán át egészen az Átjáróházig sokszor töltöttük meg akár a Corvin legnagyobb termét is efféle Extra-vetítésekkel – tele vagyunk nagyszerű emlékekkel okos kérdésekről és válaszokról, izgalmas találkozásokról, szelfikről. Amelyek mind magukon hordozzák a tanulságot, hogy igenis, a mai fiatalokat is érdekelheti a magyar film, még a kortárs is – és a művészek olyan visszajelzéseket kaphatnak, amelyek ilyen mélységgel valószínűleg csak nehézkesen, vagy sehogy sem jutnának el hozzájuk. 

Ez a program híd próbál lenni generációk között is. Hiszen csak így lehet a gondolkodó, igazán igényes mozinak is komoly jövője. 

Kovács Gellért 

Az e heti kérdés: 

Mi volt a cikkben is említett Átjáróház rendezőjének, vagyis Madarász Istinek az első nagyjátékfilmje? 

a) Burok 
b) Hurok 
c) Szutyok 

A megfejtéseket ma (március 1.) éjfélig küldjék be a kvizjatek@jozsefvarosujsag.hu címre!

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 18.
A mesterséges intelligencia egyre több területen válik a mindennapjaink részévé, miközben a használata számos kérdést vet fel. Arról kérdeztük a józsefvárosiakat, hogyan viszonyulnak hozzá, mire használják, milyen előnyöket, veszélyeket látnak a terjedésében.
2026. október 18.
Régi lakókocsiból átalakított, fatüzelésű szauna költözött a Tolnai kertbe, október 25-ig maradnak. Igazi közösségi élmény így a szaunázás.
2026. október 18.
Méghogy van valami sajátos romantika egy tarka szalagfüggönyben, egy kopott szatyorban vagy egy rakétaporszívóban?!

További cikkek

2026. október 18.
A mesterséges intelligencia egyre több területen válik a mindennapjaink részévé, miközben a használata számos kérdést vet fel. Arról kérdeztük a józsefvárosiakat, hogyan viszonyulnak hozzá, mire használják, milyen előnyöket, veszélyeket látnak a terjedésében.
2026. október 18.
Régi lakókocsiból átalakított, fatüzelésű szauna költözött a Tolnai kertbe, október 25-ig maradnak. Igazi közösségi élmény így a szaunázás.
2026. október 18.
Méghogy van valami sajátos romantika egy tarka szalagfüggönyben, egy kopott szatyorban vagy egy rakétaporszívóban?!

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.