Régi technikák és digitális eszközök találkozása

2025. március 24.

Diákok világformáló alkotásai

„Dolgozni csak pontosan, szépen” – írta József Attila, s a szentenciaként hangzó sornak tökéletesen megfelel a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium 9–13. évfolyam grafikusainak munkáiból a Józsefvárosi Múzeum Időszaki Kiállítóterében rendezett változatos és színes kiállítása. A március 20-i megnyitón jártunk.

„Mi az, hogy múzeum?” – tette fel a kérdést Tamás István. „Azt gondolom, hogy a múzeum a szabad gondolkodás és a gondolatok megosztásának a helyszíne, amíg ez lehetséges” – mondta a Józsefvárosi Múzeum igazgatója.

Tamás István szerint nagyon fontos pillanat ez számukra, mert még nem volt a múzeumnak saját kortárs képzőművészeti kiállítása. Megköszönte a fiatal alkotóknak, amiért dolgoznak és megosztják a gondolataikat.

„Erre itt mindig lesz lehetőség,

amíg mi a kollégáimmal itt vagyunk, és amíg lelkes pedagógusok ezt facilitálják.”

„Kívánom, hogy a jövőben is folytassátok ezt a csodálatos alkotómunkát, maradjon a kreativitás és a tudásvágy mindig veletek, és soha ne féljetek megmutatni magatokat” – mondta Hendzsel Ilona, az iskola művészeti igazgatóhelyettese.

Ezüst Gy. Zoltán, az iskola grafika szakos tanára nyitotta meg a kiállítást. A tárlaton látható munkákról megjegyezte, hogy a klasszikus nyomtatási technikák és a modern tervezőgrafikai megoldások összefonódását mutatják be. „A fametszetek és a rézkarcok mesterei egy olyan örökséget hagytak ránk, aminek nemcsak saját korukban volt művészetformáló ereje, hanem az utódok számára is inspirációt jelent” – mondta. „Ránézve a magyar grafika történetére, a harmincas évekbeli első generációját Derkovits Gyula, Kozma Lajos, Molnár C. Pál jellemzi, majd a hatvanas években Kondor Béla, Gácsi Mihály hoztak létre kiemelkedő alkotásokat. Kondor és társai a huszadik század közepére a szürrealizmus és az absztrakt művészet világában új utakat keresve formálták a hazai grafikai életet.” Szerinte a tanulók munkái megmutatják, hogyan lehet a régi technikák és a mai digitális eszközök találékony találkozásával új, izgalmas, vizuális formákat alkotni. Azon túl, hogy

a diákok alkotásai esztétikai értéket képviselnek,

a művészet társadalmi szerepét is továbbgondolják. Egy-egy grafikai alkotás az esztétikai élmény mellett rávilágít arra, hogyan formálhatják a vizuális üzenetek a világot, amelyben élünk.

Ez egy nagyon nyitott pálya, mondta Ezüst Gy. Zoltán kérdésünkre, hogy a fiatalok tervezőgrafikusként a későbbiekben könnyen találhatnak-e munkát. Az iskolában olyan tervezőgrafikai programokat tanulhatnak meg, hogy tanulmányaik befejezését követően szinte bármelyik reklámgrafikai stúdiónál elhelyezkedhetnek. Nagyon széles körű spektrumot – önálló grafikai karrier, webdesign, címke- és plakáttervezés – fedhetnek le az itteni tanulmányok által.

A kiállító diákok: Bartus Véda, Hollendonner Krisztina, Mireider Alíz, Gulyás Alinka, Török Adél, Báki Dóra, Lőcsei Anna, Sándor Gabriella, Hargitai Boglárka, Leibinger Laura, Jánoska Nikol, Csapó Alida Zea, Kelemen Katalin, Deák Rozita Angelika, Keresztes Boglárka, Deák Eszter, Taracközi Bianka, Pető Dorka, Szeghalmi Zita, Varga Natasa, Szakács Kira, Raffai Kamilla Katalin, Boda Krisztina, Kaló Nikolett, Nagy Nikolett Fanni, Rozsnyik Anna, Boda Krisztina, Tóth Vivienn, Császár-Dajka Panna, Tolnai Lívia, Szabó Flóra Kata, Lendvai Délia Nóra, Raffai Kamilla Katalin, Tolmár Tamás, Tolnai Lívia, Deák Eszter, Balogh Bianka, Botos Adrienn Anna, Mekler Csilla Eszter, Dobos Rebeka, Grnák Anna, Fodor Adria Klaudia, Gyérik Borbála, Nyitrai Dóra, Juhász Kloé, Popovics Léna, Szeghalmi Zita, Kardos Tamara, Császár Ráhel Ajsa, Csertő Boglárka, Báki Dóra, Gyantár Bence Máté, Posztobányi Napsugár, Ács Kenéz Bence, Dóczi Réka, Zámbó Zsaklin, Fehérvári Renáta Viktória, Deák Eszter Dóra, Opánszki Laura, Császár-Dajka Panna.

A sokszínű kiállítás március 21-én és 27–28-án 14 és 18 óra között, illetve 22-én és 29-én szombaton 15 és 20 óra között tekinthető meg.

Fotók: Telenkó Zsombor / Józsefvárosi Önkormányzat

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.